Bús Balázs: Óbudán pártpolitizálás helyett újra együttműködésre van szükség – Mi kérdezünk
Nemrég jelentette be Bús Balázs, hogy ismét elindul Óbuda polgármesteri székéért a Fidesz színeiben, aki a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában beszélt a múltról és az előtte álló feladatokról, valamint a baloldal gyűlöletkampányáról, akik pártpolitikát hoztak a kerületbe, a helyiek pedig nem fontosak számukra. Bús 2006 és 2019 között már vezette a III. kerületet, a hivatalban eltöltött 13 év pedig önmagáért beszél, az óbudaiak pedig most tehetnek igazán különbséget, miután a DK-ba ejtőernyőzött Kiss László bő négy év alatt borzasztó leépülést hozott magával a Gyurcsány-szekta méltó tagjaként. Bús Balázs mindössze 457 szavazattal kapott ki 2019-ben és elmondása szerint ez szoros eredmény arra kötelezi, hogy újra megmérettesse magát Óbudán, ez a döntés pedig több hónapja érlelődött benne. A Fidesz polgármesterjelöltje részletesen mesélt a baloldali gyűlöletpolitikáról, amely megmérgezte a kerületet, arról a gazemberségről, amit kerületvezetés címszóval művelnek Kiss Lászlóék. A Dunába ömlő szennyvíz elhallgatása a kerületiek elől, a piaci bérleti díjak brutális emelése, az igaztalan vádaskodás, a hajléktalanhelyzet és a romló közbiztonság már egyre inkább szembetűnő a sokkal jobb sorsra érdemes Óbudán. Bús Balázs elmondta, hogy olyan polgárok is megállították az utcán, akik elmondásuk szerint 2019-ben nem rá szavaztak, azonban az utóbbi bő négy év alatt keservesen megbánták döntésüket. A ringbe szálló volt polgármester szerint a mostani kerületvezetés a fideszes projekteket vitte csupán tovább, saját ötletük és fejlesztésük nem volt, csupán besározni próbálták a fideszes vezetést. Az önkormányzati választásokra már összeállt Bús Balázs csapata, akik kerületben lakó, Óbudáért tenni akaró emberek, a jellemtelen baloldali szerencselovagok ellen mindenkire szükség lesz! Nézzétek most is a Mi kérdezünk műsorát!
-
15:13
PestiSracok.hu
3 days agoNálunk a hajléktalanok alszanak kartondobozokon, Párizsban az olimpia résztvevői | Skót duda
1912 -
35:07
TampaAerialMedia
1 day agoGreat CHARLOTTE 2024 Travel Guide
3.5K3 -
10:23
Freakin' Reviews
3 hours agoThis Bed Went Viral Online, So I Tried It Out
2.68K7 -
19:57
Cody and Kellie
4 hours agoTruck Camping on The Oregon Coast (The Best Ice Cream)
3.25K4 -
9:51
RealitySurvival
19 hours agoEmergency Vehicle Gear Storage For My SUV
3.35K2 -
44:37
Squaring The Circle, A Randall Carlson Podcast
1 day ago#013 The Cosmos Speaks: The Tunguska Impact Event Pt.3
5.48K6 -
29:00
Degenerate Plays
1 day agoEvil Lord Of The Rings Be Like... - Call Of Duty Modern Warfare Remastered : Part 15
2.82K -
5:50
Chris Jericho
22 hours agoTalk Is Jericho Highlight: Steven Rosen’s 26-Year Friendship with Edward Van Halen
4K -
12:27
GameLeap RAID Shadow Legends
14 hours ago7 RARE CHAMPIONS You MUST LEVEL (New) - Raid: Shadow Legends Tier List
2.71K1 -
22:16
MedigapSeminars
1 day agoWhat Does Medicare Cover?
3.51K3