Premium Only Content

Stresszteszt alá akarta vetni Macron az orosz politikusokat
Emmanuel Macron, francia elnök nagy port kavart azzal a kijelentésével, hogy nem szabad kizárni annak a lehetőségét, hogy Nyugati országok csapatokat küldjenek Ukrajnába. A kijelentés nem maradt viszontválasz nélkül, Szijjártó Péter például leszögezte, hogy mi sem katonákat, sem fegyvereket nem küldünk a háborúba, de az olaszok, spanyolok, bolgárok is elhatárolódtak, a NATO pedig szintén közölte, hogy nincs ilyen tervük. A Politikai Pankráció eheti adásában Apáti Bence, a Megafon munkatársa és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu újságírója ebben a témában fejtették ki álláspontjukat. Apáti sajnálatosnak nevezte, hogy olybá tűnik, hogy mind az ukrán, mind az amerikai elnök az utolsó ukrán katonáig szeretne háborúzni, ha pedig már mindenki életét vesztette a harcmezőn, bevetik a nyugat-európai katonákat. Ambrózy Áron közbeszúrta, hogy úgy tesznek, mintha utóbbiból olyan sok lenne. Probléma továbbá, hogy hivatásos katonává kiképezni valakit minimum egy év. Ambrózy szerint Macron a kijelentését azért tehette, mert vagy meg akar felelni a liberális elvárásoknak vagy stressz tesztnek akarta alávetni az orosz politikusokat, hogy miként fognak erre reagálni.
-
46:51
PestiSracok.hu
6 months agoElfogadta a német parlament a bevándorlás ellenes törvényjavaslatot | GEOrgPOLITIKA
268 -
2:12:07
Side Scrollers Podcast
19 hours agoCULTURE SHIFT CAUSES MELTDOWNS + MASSIVE CENSORSHIP EFFORTS RAMP UP | SIDE SCROLLERS LIVE
13.2K5 -
11:25
Nikko Ortiz
1 day agoMost Painful Fails
48.4K28 -
43:55
pewculture
6 days ago $3.57 earnedIf the Purge was real, this is what we'd do... - EP#24
11.4K5 -
8:14
MattMorseTV
1 day ago $10.29 earnedTrump just DROPPED the HAMMER.
57.6K68 -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
308 watching -
22:39
BlabberingCollector
10 hours agoThe Alphabet Mafia Is Mad At JK Rowling AGAIN
19.9K3 -
5:30:52
SpartakusLIVE
11 hours agoDuos w/ @GloryJean || #1 Masculine Muscle MASS sears YOUR retinas with MIND BENDING content
227K3 -
3:05:49
TimcastIRL
10 hours agoNew DOCS PROVE Obama Hillary CONSPIRACY To SABOTAGE Trump Admin | Timcast IRL
232K141 -
2:29:36
Laura Loomer
11 hours agoEP136: YOU'RE FIRED! White House Vetting Crisis Continues
66.5K39