Premium Only Content

Történelmietlen ellentét – Honi felderítés
Gazdagon el vagyunk látva történelmi konfliktusokkal a szomszédainkkal szemben. A Trianonban kicsúcsosodott feszültségek nem az első világháborúban születtek, hanem jóval régebbről erednek. Amikor elszakították az országunk kétharmadát, akkor a csehek és a románok már bő egy évszázada, a szerbek pedig évszázadok óta dolgoztak ezen a törekvésükön. Az elcsatolósdiba azonban belekeveredett egy olyan népcsoport, amellyel azelőtt soha nem volt semmilyen gondunk. A tótok a történelmi Magyarország határain belül alakultak ki a középkorban beköltözött cseh, morva, lengyel és ruszin telepesekből. Szabadon használhatták a különböző nyelvjárásaikat, nem bántották őket a nemzetiségük miatt, a Magyarországhoz tartozásuk pedig sosem kérdőjeleződött meg bennük. Csupán nacionalista értelmiségi csoportosulások ügyködtek az egységes nemzetté formálásukon és a magyarokkal való szembefordításukon a XIX. század elejétől, ami azonban Magyarország keretein belül még a komoly cseh hátszéllel sem tudta megérinteni a tót lakosság tömegeit. Hogy lehetett mindezt annyira elrontani, ahogy a XX. században láttuk? Így kell-e lennie, és van-e kiút a szlovák–magyar ellentétekből? Szász Péter történésszel jártunk az ügy végére.
-
46:51
PestiSracok.hu
3 months agoElfogadta a német parlament a bevándorlás ellenes törvényjavaslatot | GEOrgPOLITIKA
242 -
LIVE
The Official Steve Harvey
23 days ago $11.00 earned24 HOURS OF MOTIVATION w/ STEVE HARVEY
20,032 watching -
16:53
Shea Whitney
2 days ago $8.59 earned21 Amazon Items I use EVERY SINGLE DAY!
45.3K28 -
15:32
T-SPLY
19 hours agoDems Turn on Fetterman in Brutal Betrayal!
141K156 -
10:30
WhaddoYouMeme
18 hours ago $10.43 earnedHe’s Not Done. It’s Only Getting Worse.
49.6K33 -
19:08
JasminLaine
18 hours agoCTV Gets GRILLED After Asking DUMB Question—Feds Busted Spending $128K to Censor Canadians
63.1K45 -
16:26
Clownfish TV
1 day agoElmo Got FIRED from Sesame Street?! PBS Funding Cut Blamed!
48K30 -
1:01:56
IsaacButterfield
15 hours ago $10.70 earnedDon't Trust Men, Why Everyone Hates Gen Z and Voting Out The Far Left
66.9K34 -
7:43:36
FreshandFit
14 hours agoAfter Hours Subathon w/ UFC Fighter Bobby Green & Call In Show!
134K40 -
1:57:34
Badlands Media
15 hours agoThe Liberty Den Ep. 141: Gaza Riviera, Surgeon General Smackdowns, and Vatican Vibes
115K25