Premium Only Content

Ha az Orbán-rendszert akarod megdönteni, bármit megtehetsz, bűneid már előre eltöröltettek
A recept már régóta egyszerű, de Gyurcsányék azért csavartak egyet rajta, nem elég hőbörögni, most már a tettek mezejére kell lépni. Ha bűnt követsz el, bántalmazol és elítél a bíróság, akkor nem vagy bűnös... feltéve, ha mindezt az Orbán-rezsim megdöntésének érdekében teszed. Bűneid eltöröltettek, mielőtt megtetted volna őket, de ha már elkövetted, az a se baj. A Karanténvlog már semmin sem csodálkozik, de Gyurcsány újabb fenyegetése azért nálunk is kiverte a biztosítékot, hiszen a szemkilövető most a bírókat és az ügyészeket próbálta megijeszteni, hogy megjegyzi a nevüket és el ne merjék ítélni szegény Varju Lacit. Azt az embert, akit végül bűnösnek mondott ki másodfokon a bíróság, hiszen ez alapján megpróbált megvesztegetni a választókörzetében egy ellenfelet, az MTVA-székházban pedig először bohóckodott, majd megpróbált bemenni élő adásba, végül a biztonsági őröknek ment neki, majd természetesen neki állt feljebb. Az üzenet tehát az, hogy nyugodtan csinálj káoszt, szegd meg a törvényt, ha kell, tettlegességig is elmehetsz, csak mondd ki a jelszót: Orbán miatt csináltam! A Karanténban nem mehetünk el amellett, hogy Dobrevék már megint túltolták a biciklit, annyira erőszakosan pedofiloznak, kiadva a szekta cselédpolitikusainak, hogy ugyanazt a mantrát mondják el minden egyes nap többször. Végül Donáth Anna is bekerült a szórásba, aki Karácsony Gergelyt lekövetve azt sem tudta, hogy melyik kerület hol van Budapesten, de azért országot akar irányítani Donáth azt is nyíltan elmondta, hogy nem érdeklik a szakpolitikai kérdések, mert sokkal jobb hőbörögni és balhét csinálni, más üzenet úgy sincsen. Rónai Sándor, a DK EP-képviselője pedig már be sem került a vlogba, hiszen a felvételünk után hajtotta végre az utóbbi idők egyik leggusztustalanabb kötözködését és hazugságát, de a Karanténvlog kibeszélőbe már bekerült. Nézzétek most is a Karanténvlogot!
-
55:06
MattMorseTV
2 hours ago $10.37 earned🔴Pam Bondi is getting SET UP ??🔴
46.6K42 -
43:45
On Point Politics
1 hour agoStudent Action Summit - 2025 Current Events Panel | Featuring Red Eagle, Alex Stone, Monsieur Z
9.21K6 -
1:12:39
Jeff Ahern
2 hours ago $1.42 earnedThe Saturday Show with Jeff Ahern
7.84K2 -
23:54
Tactical Advisor
1 hour agoAll Carbon Fiber Rifle | Vault Room Live Stream 032
9.89K2 -
47:09
Vince Dao
3 hours ago $10.71 earnedFed Chair, Pam Bondi Consider RESIGNING as Trump Scores MAJOR Economic and Immigration Victories
26.5K28 -
47:41
Michael Franzese
13 hours agoI Don’t Believe the Epstein Case Is Closed — Here’s Why
34.1K70 -
36:50
The Brett Cooper Show
2 days ago $13.17 earnedWhy Conservatives Are Outraged At Trump & Superman Controversy | Episode 47
48.1K68 -
16:43
Blackstone Griddles
1 day ago3 Classic Recipes for New Griddle Owners with CJ Frazier
29.4K2 -
LIVE
VladsGamingCartel
4 hours ago7 Days to Die | Vlad & Tippsy Stream #BadAtGaming
141 watching -
35:38
Sam Sorbo
4 hours agoLIVE from TPUSA SAS: Fighting for Parents, Freedom, and the First Amendment
26.3K7