Premium Only Content

A világ legszegényebb államfője | José Mujica
Csodák igenis vannak. Amíg a magyar politikai elit fényűző életszínvonala egyre távolabb kerül a dolgozó emberekétől, addig a világ másik odalán az ellenkezőjét is láthatjuk a mértéktelen önzésnek és dőzsölésnek. Bemutatom Jose Mujicat, a világ legszegényebb miniszterelnökét. A most 89 éves Mujica 2010-2014 között volt Uruguay államfője. Az 1970-es és ’80-as évek katonai diktatúrája alatt hatszor meglőtték, megkínozták és 14 évre bebörtönözték, mivel a Nemzeti Felszabadítási Mozgalom gerillája volt. Majd amint kormányra került, busás miniszteri fizetésének 90%-át elajándékozta jótékonysági szervezeteknek és kisvállalkozásoknak. Ma feleségével és háziállataikkal egy rozoga farmon élnek Montevideo külvárosában, ahol elnöksége alatt is lakott. A város szélén, kerítés nélkül, vegetáriánusként, befogadott kutyáival és mindössze két őrködő rendőrrel. Élhetett volna olyan luxusban, amiről az ország polgárainak többsége álmodni sem mert volna, de nem érdekelte.
Jelenleg feleségével eladásra krizantémokat termesztenek, mivel elutasították, hogy az elnöki palotában lakjanak vagy annak személyzetét használják. Sajnos Mujica nem indulhatott a 2014-es választáson, mivel az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy az elnökök azonnal induljanak az újraválasztásért. A BBC tudósítója, Wyre Davies szerint "Mujica egy viszonylag egészséges gazdasággal és olyan társadalmi stabilitással távozott hivatalából, amelyről nagyobb szomszédai csak álmodhattak”.
❤️Ha szeretnéd támogatni a SZK projektet 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/tamogatas
❤️Hivatkozások 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/ha-mar-a-mi-elvette-a-munkadat-legalabb-cenzurazva-is-legyel-a-politikusok-napjai-meg-vannak-szamlalva/
✔️Weboldal 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/
✔️Hírlevél 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/hirlevel-feliratkozas/
✔️Új Youtube oldalam 👉 https://www.youtube.com/@szkgergo
✔️Régi Youtube oldalam 👉 https://www.youtube.com/@SzkeptikusKerekasztal
✅TikTok 👉 https://www.tiktok.com/@szkgergo
✅Telegram 👉 https://t.me/szkeptikus
✅Odysee 👉 https://odysee.com/@SzkeptikusKerekasztal:9
✅Rumble 👉 https://rumble.com/c/SzkeptikusKerekasztal
-
23:42
Szkeptikus Kerekasztal
7 months agoHogyan manipulálnak téged: A totalitárius irányítás titkai feltárva
5641 -
LIVE
Wendy Bell Radio
6 hours ago2 Minutes And 17 Seconds
8,194 watching -
LIVE
LFA TV
13 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - WEDNESDAY 7/30/25
4,622 watching -
LIVE
JuicyJohns
2 hours ago $0.85 earned🟢#1 REBIRTH PLAYER 10.2+ KD🟢$500 GIVEAWAY
136 watching -
53:02
The Official Corbett Report Rumble Channel
14 hours agoHow to Leave the Cage - #SolutionsWatch
1.77K2 -
42:47
Outspoken with Dr. Naomi Wolf
16 hours ago"Jonathan Pollard: Are Allies of Israel being Targeted?"
2.7K3 -
1:29:49
Game On!
18 hours ago $1.51 earned10,000 Followers Celebration Stream! Let's Talk Sports!
30.6K2 -
15:38
SKAP ATTACK
19 hours ago $2.78 earnedA Legacy Tainted: Unpacking the LeBron Steroid Rumors
35K12 -
2:04:52
The Confessionals
22 hours agoThe Great Spiritual Hijack — And Why It’s Ending
23.3K6 -
1:49:30
Nick Freitas
15 hours agoHere's Why The Housing Market Is Permanently Broken
22.5K4