Premium Only Content
Déri szerint a fővárost kell megkérdezni a járatritkításról, ami egyébként nem is volt
Déri Tibor szerint nem érdemes foglalkozni a járatritkítás ügyével, az ugyanis már több mint egy héttel ezelőtti álláspontja volt a fővárosnak, ő pedig amúgy sem állapodott meg ilyesmiről a fővárossal. Most azonban egy izgalmas huszárvágással a járatritkítási botrányt követően alig 2 héttel lakossági fórumot szervezett a BKK Újpesten, ahová a kerület polgármesterét is meghívták. Itt értük el Déri Tibort, a momentumosból lett DK-s polgármestert, aki végül nem tagadta, hogy járatritkítás lett volna tervben a BKK-nál, szerinte azonban neki ehhez semmi köze. Visszalépésével kapcsolatos kérdésünkre válaszolva Déri ragaszkodott a hivatalos verzióhoz, miszerint családi okok miatt lépett vissza a jelöltségtől– ahogy az a DK környékén elő szokott fordulni–, de hozzátette, Tripponnal egy csapatban csinálják a kampányt. Ennek tükrében legalábbis jelenlévő, hogy egy fűszál megfésülésénél is mindig jelenlévő és fotózkodó Trippon a lakossági panaszok helyett a szabadságolást választotta, maga elé tolva Dérit a BKV-val kapcsolatos hiányosságok kezelésére.
-
8:52
PestiSracok.hu
8 months agoTrump veszélyes tervei a Gázai-övezettel | GEOrgPOLITIKA
174 -
LIVE
SavageJayGatsby
3 hours agoFriend Friday – Goose Goose Duck Chaos! 🦆💥
41 watching -
58:55
Roseanne Barr
5 hours agoJOSH HAMMER | The Roseanne Barr Podcast #120
154K158 -
1:23:12
Kim Iversen
3 hours agoRFK, JFK, Trump, Charlie Kirk — Deep State Assassinations? | Sean Stone
12.6K36 -
LIVE
EricJohnPizzaArtist
3 days agoAwesome Sauce PIZZA ART LIVE Ep #66: Blabs from Side Scrollers!
87 watching -
LIVE
Nikko Ortiz
50 minutes agoNew Army Machine Gun In Insurgency Sandstorm... |Rumble Live
58 watching -
27:54
Michael Franzese
3 hours agoDeep Dive Into The Epstein Crime Scene Mystery
23.1K12 -
1:08:45
DeVory Darkins
7 hours agoLetitia James drops frantic speech after pleading not guilty as Canada gets NIGHTMARE NEWS
52.8K34 -
LIVE
StoneMountain64
6 hours agoBattlefield 6 Class Locked Breakthrough and Attachment Unlocks
26 watching -
LIVE
GrimmHollywood
3 hours ago🔴LIVE • THE PIT • THE BRRRAP PACK v SPARKSFORCE • 3 GAMES • CS2 • SIEGE • FINALS •
33 watching