Premium Only Content

Déri szerint a fővárost kell megkérdezni a járatritkításról, ami egyébként nem is volt
Déri Tibor szerint nem érdemes foglalkozni a járatritkítás ügyével, az ugyanis már több mint egy héttel ezelőtti álláspontja volt a fővárosnak, ő pedig amúgy sem állapodott meg ilyesmiről a fővárossal. Most azonban egy izgalmas huszárvágással a járatritkítási botrányt követően alig 2 héttel lakossági fórumot szervezett a BKK Újpesten, ahová a kerület polgármesterét is meghívták. Itt értük el Déri Tibort, a momentumosból lett DK-s polgármestert, aki végül nem tagadta, hogy járatritkítás lett volna tervben a BKK-nál, szerinte azonban neki ehhez semmi köze. Visszalépésével kapcsolatos kérdésünkre válaszolva Déri ragaszkodott a hivatalos verzióhoz, miszerint családi okok miatt lépett vissza a jelöltségtől– ahogy az a DK környékén elő szokott fordulni–, de hozzátette, Tripponnal egy csapatban csinálják a kampányt. Ennek tükrében legalábbis jelenlévő, hogy egy fűszál megfésülésénél is mindig jelenlévő és fotózkodó Trippon a lakossági panaszok helyett a szabadságolást választotta, maga elé tolva Dérit a BKV-val kapcsolatos hiányosságok kezelésére.
-
29:49
PestiSracok.hu
6 months agoDonald Trump tovább építi a határkerítést és zéró toleranciát hirdetett
4651 -
LIVE
SpartakusLIVE
6 hours agoTiger Blood RESTOCKED and 30% off w/ code SPARTAKUS30
516 watching -
24:58
Law&Crime
7 hours ago $1.38 earnedSecond Note Leaves Disturbing Clues in New York City Killings
22.3K5 -
1:36:57
Badlands Media
22 hours agoAltered State S3 Ep. 39: Earthquakes, Energy Games & the Fall of the Narrative
52.6K12 -
2:04:07
Due Dissidence
12 hours agoCharlie Kirk's GAZA LIES, Caitlin Clark Stalker, Palantir Goes Hollywood - w/ Kyle Matovcik | TMWS
27K6 -
LIVE
I_Came_With_Fire_Podcast
13 hours agoAmerica First, Trump Threatens China, Your Friendly Neighborhood Illegal, EPA Gets a "W"
354 watching -
LIVE
Geeks + Gamers
4 hours agoGeeks+Gamers Play- MARIO KART WORLD
131 watching -
8:28:19
Dr Disrespect
13 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - BATTLEFIELD 1 - FULL GAME
165K7 -
1:39:26
Glenn Greenwald
8 hours agoStephen Miller's False Denials About Trump's Campus "Hate Speech" Codes; Sohrab Ahmari on the MAGA Splits Over Antitrust, Foreign Wars, and More | SYSTEM UPDATE #495
109K58 -
1:57:28
Omar Elattar
9 hours agoThe $300M CEO: "The One Skill That Made Me Rich In 15 Different Countries!"
18.9K