Az ajtó mögött: a bűn és az igazság egy karnyújtásnyira | Az AKTA
“Amikor fuldoklok és a mentőövbe kapaszkodok, akkor nem tudok másokhoz odaúszni és segíteni” – mondja az az édesapa, aki míg élet-halál közt lebegett, felesége egy edző és masszőr személyében olyan apapótlékot talált akkor 15 éves fiuknak, aki megrontotta, majd éveken át szexuálisan kizsákmányolta a neki teljességgel kiszolgáltatott kamaszt. Végig sejtette, érezte, hogy valami nincs rendben, mégsem tudta megóvni a fiát és most vezekel. Az újpesti jiu-jitsu edző egyik áldozatának édesapja először szólal meg, beszél a benne dúló háborúról, önvádról és önfeloldozás-keresésről, és arról, hogyan próbál újra a lehetőségekhez képest ép fiút építeni a gyermekéből. Ma már egyedül. Az édesanya ugyanis a családot elhagyva, a fiát megrontó szexuális ragadozóval kötötte össze az életét. Az Akta velőtrázó riportfilmje olykor brutális őszinteséggel és részletességgel mutatja be a Magyarországon máig ismertté vált egyik, ha nem a legabszurdabb és legelképesztőbb pedofilügyet. Most, amikor már biztos, hogy F. Márton néhány hónapon belül bíróság elé áll és évekre börtönbe kerülhet, a több mint egy éven át lapunk által segített büntetőügy olyan részleteibe is bepillantást engedünk, amiről volt idő, amikor nem tudtuk, valaha is lehet-e beszélni. Pedig kell. Hogy tanuljunk belőle. Mindannyian. Ki kell borítani húsz év mocskát, még akkor is, ha az érintetteknek ez rendkívül fájdalmas, még visszatekintve is, mert csak akkor lehet továbblépni. Felépülni. Valamennyire. És ha filmünk hatására ennél valami több is történik, akkor egy lépéssel talán közelebb leszünk ahhoz, hogy ne csak puffogtatott frázis legyen, hogy “ilyen Magyarországon soha többé nem történhet meg…”
-
30:19
PestiSracok.hu
19 hours agoA HVG szerint Trump csak drámázik
60 -
LIVE
Barstool Yak
4 hours agoThe Yak with Big Cat & Co. Presented by Rhoback | The Yak 7-22-24
719 watching -
LIVE
The New American
1 hour agoNew American Daily | Are Democrats Stuck With Kamala Harris?
565 watching -
11:20
Armed Scholar
1 day ago $0.77 earnedBREAKING!!! Congress Defies Supreme Court Decisions To Force National Rifle & Ammo Ban Bills!
7.07K9 -
1:06:45
Russell Brand
4 hours agoWE’VE BEEN BRAINWASHED! | EXCLUSIVE Interview with Candace Owens - SF 413
143K251 -
1:37:31
Mostly Sports With Mark Titus and Brandon Walker
16 hours agoMostly Sports with Mark Titus & Brandon Walker Presented by Jägermeister | EP 210 | 7.22.24
37.3K1 -
1:47:11
The Shannon Joy Show
5 hours ago🔥🔥BIDEN SHOCK EXIT!! Electoral Chaos Grips The Nation - LIVE Exclusive With Sheriff Richard Mack On Why LOCAL Sheriffs Could Be Our LAST Line Of Defense For The Constitution & Our Republic!🔥🔥
32.2K10 -
43:17
Grant Stinchfield
2 hours agoDemocrats Want Kamala Gone... They Will Let Her Make a Mockery of Herself
33.2K10 -
58:25
The Dan Bongino Show
5 hours agoThis Was A Coup Directed At Biden (Ep. 2291) - 07/22/2024
701K1.77K -
1:51:57
Steven Crowder
5 hours agoBiden Out: This is How They’ll Cheat
412K557