Premium Only Content

Vágóhídi baromnak nézik az embereket Karácsonyék, baloldalról kapták a pofont Dobrevék a szeánszon
A Karanténvlog bemelegítésként Karácsony Gergely brüsszeli gazsulálásával nyit, a főpolgármester ugyanis a tartótisztjeihez utazott, de nem Budapestről tárgyalgatott, hanem a jogállamiságról "diskuráltak". A következmények nélküli baloldali rémuralom közben megint megmutatta, hogy konkrétan vágóhídi baromnak nézik az embereket, hiszen BKK vezérigazgatója pulykákhoz hasonlította a budapesti közösségi közlekedést igénybe vevő tömegeket, akiket nem kérdeznek meg hálaadás előtt, hogy levágják és elkészítik őket. A Gyurcsány-szekta újabb kőkemény alakításon van túl, hiszen együtt aggódtak a kultúra szabadságáért Dobrevék, ahol Gréczy volt a porondmester. Szerencsére most nem vetkőzött le meztelenre és nem mutogatta magát, de így is botrányos ostobaságokat beszélt, sőt egy magát művésznek nevező nő repedt fazék hangját is el kellett viselnie a DK-s nyugdíjasoknak. Végül egy baloldali szavazó csinált balhét a hatalmas bulin, aki számon kérte 2004-et és 2006-ot Gyurcsányékon, a nemzet egymással szembe állítását és a baloldali összefogás elárulását. A renitens baloldalit a szabad véleményalkotás keretében kivezettek a gyurcsányista szeánszról, túl kellemetlen igazságokat vágott a jelenlevők fejéhez. Nézzétek most is a Karantént, megéri!
-
26:48
DeVory Darkins
1 day ago $11.77 earnedRubio BLOWS UP the media as Jeanine Pirro EXPLODES with heart breaking statistic
12.6K143 -
9:15
TheAsherShow
1 day agoYouTube Is BANNING These Channel's
6.51K2 -
10:17
Nikko Ortiz
14 hours agoMilitary TikToks Better Than Therapy
46.5K3 -
1:57:39
Side Scrollers Podcast
18 hours agoPETA AMBUSHES Nintendo + UK THREATENS 4Chan + Roblox Situation Is Crazy | Side Scrollers Live
32.5K2 -
20:12
GritsGG
8 hours agoABR Decimates Ranked Lobbies! Journey to Top 250! (Crim 2)
11.6K -
1:43:12
The Michelle Moore Show
1 day ago'Trump Cracks Down On Immigration Through HUD, Churches Are Combat Ineffective, ChatGPT...Mechanism To Control People, Pam Bondi and Susie Wiles...Who Controls Access To Trump?' Mark Taylor: The Michelle Moore Show (Aug 18, 2025)
24.3K43 -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
285 watching -
2:21:40
FreshandFit
7 hours agoOF Bimbo Gets TRIGGERED Over Systemic Racism! HEATED DEBATE
94.1K81 -
2:03:03
Inverted World Live
12 hours agoPregnant Robots | Ep. 93
122K22 -
7:16:53
Akademiks
7 hours agoDrake vs Roc Nation! Tory Lanez argues for new Trial! Bloodhound Q50 dodged 60 shots.
51.4K2