Premium Only Content

ANGYALOK VAGY FÖLDÖNKÍVÜLIEK? - Hatodik érzék az éteri kommunikációban
Egyesek úgy vélik, hogy akiket intelligens idegen lényeknek vélünk, azok valójában angyali teremtmények – vagy éppen démoni entitások. Akárhogy is legyen, sokan próbálkoznak azzal, hogy felvegyék velük a kapcsolatot, mentális, telepatikus módszereket használva. Akadnak, akik azt állítják magukról, hogy ilyen módon sikerült ezekkel a lényekkel kommunikálniuk. A kapcsolattartók egyfajta magasabb tudati szintre kerülve lépnek kapcsolatba nem egy esetben kozmikus, galaktikus föderációk vezetőivel. Lehetséges ez? Hihetünk azoknak, akik azt híresztelik magukról, hogy ők a földönkívüliek kvázi nagykövetei, szóvivői, akik roppant fontos üzeneteket küldenek az emberiségnek rajtuk keresztül.
2024. január 19-én megismételjük a 2018.01.19-i. A SZÜRKE 50 ÁRNYALATA című adásunk
1. részét, amiben bemutattuk, hogy milyen elméletek láttak napvilágot az elmúlt 25 esztendőben a földönkívüliekről, kik a kis szürkék, milyen célból érkeztek ide és milyen viszonyban állnak a magas szőkékkel.
ÚJ ADÁSSAL 2024. JANUÁR 26-án jelentkezünk, A VÁGYVEZÉRELT VILÁG című műsorunkban annak járunk utána, hogy milyen viszonyban állnak a vágyaink a valósággal…
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤 Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
❓ A Hihetetlen Magazin előfizetési lehetőségeivel kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal kollégánkhoz: elofizetes@hihetetlenmagazin.hu.
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, JANUÁRI lapszáma és A HATODIK ÉRZÉK című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon.
-
3:19:34
Laura Loomer
7 hours agoEP135: Champagne Communism: Zohran Mamdani's Ugandan Compound EXPOSED
42.8K8 -
28:39
The Why Files
3 days agoCryptids Vol. 4 | Bunyips, Yowie and Australian Nightmare Fuel
54.4K38 -
1:07:06
Mike Rowe
18 days agoThe Fight For America's Heartland | Salena Zito #442 | The Way I Heard It
39.9K48 -
2:43:30
TimcastIRL
8 hours agoSouth Park Goes FULL CHARLIE KIRK, Latest Episode ROASTS Trump Again | Timcast IRL
223K116 -
7:15:38
SpartakusLIVE
8 hours agoThe Return of the KING of Content
56.4K -
10:05
MattMorseTV
11 hours ago $9.12 earnedHe actually did it...
64.4K26 -
1:32:39
Anthony Rogers
1 day agoEpisode 376 - Todd Schowalter
38.2K -
3:42:07
megimu32
8 hours agoOTS: Movie Tie-In Games + Remakes: Let’s Play Memory Lane
50.7K5 -
1:15:06
Adam Does Movies
15 hours ago $1.88 earnedTalking Movies + Ask Me Anything - LIVE
34.4K8 -
1:17:18
Glenn Greenwald
1 day agoWhat are CBS News' Billionaire Heirs Doing with Bari Weiss? With Ryan Grim on the Funding Behind It; Europe Capitulates to Trump Again | SYSTEM UPDATE #494
119K95