Premium Only Content

Obama, Michelle: Így lettem (Ifjúsági változat) HVG Könyvek, Budapest, 2018 Unlisted Video
Michelle Obama szerény körülmények közé született, mégis az Amerikai Egyesült Államok inspiráló és erőt sugárzó first ladyje lett belőle. Miután a férjét megválasztották elnöknek, ők lettek a Fehér Ház első afroamerikai elnöki családja, és két cikluson át szolgálták országukat. Az ifjú olvasóknak szóló kötetben Michelle Obama őszintén ír a gyermekkoráról, a Princetonon és a Harvardon eltöltött éveiről, ahol először tapasztalta meg, milyen érzés egyedüli feketének lenni egy teremben, valamint a menő ügyvédi irodáról, ahol találkozott Barack Obamával. Láthatjuk, hogyan zsonglőrködött dolgozó nőként, feleségként és kétgyerekes anyukaként, hogy minden szerepben megállja a helyét. Mesél a csillogó estélyi ruhákról, az utazásaikról, az angol királynővel és a világ ikonikus vezetőivel töltött közös pillanatairól, de azt is elmondja, mennyire megviselte, amikor tragédia sújtotta családoknak kellett vigaszt nyújtania. Inspiráló gondolataiból kiderül, hogy fiatalként miképp vehetjük kezünkbe a saját sorsunkat és segíthetünk másokon is. A lebilincselő sikertörténetet olvasva egyre inkább megértjük: senki sem tökéletes, de az a fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk, és rátaláljunk a saját utunkra. | Megjelenés: HVG Könyvek, Budapest, 2018 | Fordította: Weisz Böbe, Andó Éva | Felolvasta: Dóka Andrea
28/01. | Levél az olvasóknak (00:05:56)
28/02. | Előszó (00:13:17)
28/03. | 01. fejezet (00:42:59)
28/04. | 02. fejezet (00:39:25)
28/05. | 03. fejezet (00:34:14)
28/06. | 04. fejezet (00:29:25)
28/07. | 05. fejezet (00:43:06)
28/08. | 06. fejezet (00:44:54)
28/09. | 07. fejezet (00:29:46)
28/10. | 08. fejezet (00:40:07)
28/11. | 09. fejezet - Így lettünk... mi (00:58:33)
28/12. | 10. fejezet (00:40:12)
28/13. | 11. fejezet (00:54:18)
28/14. | 12. fejezet (00:34:47)
28/15. | 13. fejezet (00:40:24)
28/16. | 14. fejezet (00:42:47)
28/17. | 15. fejezet (00:55:39)
28/18. | 16. fejezet (01:02:19)
28/19. | 17. fejezet (01:07:48)
28/20. | 18. fejezet (00:20:27)
28/21. | 19. fejezet - Így lettem... több (00:55:38)
28/22. | 20. fejezet (00:48:59)
28/23. | 21. fejezet (00:41:42)
28/24. | 22. fejezet (01:08:30)
28/25. | 23. fejezet (01:07:37)
28/26. | 24. fejezet (01:19:46)
28/27. | Utószó (00:15:20)
28/28. | Köszönetnyilvánítás (00:12:31)
-
46:12
Candace Show Podcast
2 hours agoBrigitte Presents “Proof” Her Brother Is Alive. | Candace Ep 221
42.7K99 -
LIVE
Robert Gouveia
1 hour ago'Missing Minute' is GONE! New IMMUNITY Demands! Obama's PLOT! Schiff in TROUBLE!
594 watching -
11:35
Tactical Advisor
2 days agoAnother Sig Trigger Fail | P320 P365 and X Macro
3.82K -
7:34
Michael Button
8 hours ago $0.19 earnedWhy I Left Academia to Explore Lost Civilizations
3.71K2 -
1:01:58
Sarah Westall
2 hours agoNEW STUDY RESULTS: Humans have MAC ID Chips – How Did They Get There? w/ Hazen and Mansfield
10.7K4 -
2:03:53
Pop Culture Crisis
4 hours agoBillie Eilish & Sydney Sweeney Blamed For 'Whiteness', Millennials WORRIED About Gen Z | Ep. 887
30.7K11 -
2:19:34
ZiggySalvation
3 hours agoCoD HC Time
11.3K -
LIVE
Spartan
2 hours agoSpartan - Pro Halo Player for OMiT | Scrims vs C9, Maybe Ranked after
43 watching -
3:35:14
Due Dissidence
8 hours agoNetanyahu DENIES Gaza Starvation, Chris Smalls ASSAULTED in IDF Custody, MTG RIPS Randy Fine
12.6K10 -
1:13:40
vivafrei
4 hours agoFire This Police Chief! Mass Shooting in New York! Sean Feucht Smoke Bomb Suspect ON VIDEO & MORE!
102K52