Premium Only Content

MTV Új Reflektor Magazin, 1986. VIII. 7. „Nézz vissza haraggal, avagy:igazság bizományban.”
A riport egy megalázó pártállami eljárásról szól, egy elismert és megbecsült asszony kálváriájáról. Kiss Györgyné, a Bizományi Áruház Vállalat szombathelyi boltjának dolgozója 40 évesen belerokkant az őt ért rosszhiszemű és alaptalan vádaskodásba. 1983 december 22-én váratlanul letartóztatta a rendőrség. Hiába mozdultak meg érte munkatársai, mértékadó személyiségek, társadalmi és tömegszervezetek a megyeszékhelyen, a karácsonyi és újévi ünnepeket a rendőrség alagsori fogdájában kellett töltenie. Két évig harcolt igazáért, a pereskedés végén 1986-ban a Legfelsőbb Bíróság jogerősen felmentette a megalapozatlan vádak alól. Ennek ellenére nem vette vissza volt vállalata, a Bizományi Áruház budapesti központja. Sem anyagi, sem erkölcsi elégtételt nem kapott, a bosszú erősebb volt az igazságszolgáltatásnál.
Az Új Reflektor Magazin című érdekvédelmi riportműsor Ilkei Csaba vezetésével az MTV egyik legnépszerűbb és legnézettebb műsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró tartalmával a rendszerváltoztatás előkészítője volt.
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
2:59:56
Laura Loomer
5 hours agoEP143: Remembering Charlie Kirk (1993–2025)
55.3K36 -
58:04
Man in America
8 hours agoCharlie Kirk’s Assassination—An URGENT WARNING for America
31.9K43 -
1:22:15
Glenn Greenwald
6 hours agoCharlie Kirk Assassination Fallout: U.S. Reps Call for Censorship; Do Graphic Videos Serve the Public Interest? Plus: WIRED Reporter on the Dark Side of Surrogacy | SYSTEM UPDATE #513
152K144 -
1:48:36
Right Side Broadcasting Network
12 hours agoLIVE: President Trump Attends the Yankees Baseball Game - 9/11/25
129K24 -
1:54:32
Badlands Media
6 hours agoBadlands Media Special Coverage - FBI Press Conference on Charlie Kirk's Assassination
105K17 -
1:06:19
BonginoReport
7 hours agoManhunt Underway for Charlie Kirk’s Assassin - Nightly Scroll w/ Hayley Caronia (Ep.132)
254K206 -
1:11:42
Flyover Conservatives
15 hours agoStructural Architect Destroys 9.11 Narrative... What Really Happened? - Richard Gage AIA | FOC Show
54.8K13 -
1:51:14
Precision Rifle Network
11 hours agoS5E1 Guns & Grub - Charlie Kirk's "sniper"
31.2K12 -
13:09:12
LFA TV
18 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - THURSDAY 9/11/25
398K93 -
1:01:56
The Nick DiPaolo Show Channel
8 hours agoDems + Media Killed Kirk | The Nick Di Paolo Show #1792
113K99