Ilkei Csaba beszélget dr. Révész Bélával a BPTV "Vendégünk" c. műsorában 2009.VII.8-án

8 months ago
10

Jó néhányszor leírtuk, de nem elégszer: jogunk, sőt kötelességünk megismerni nemzeti történelmünket, annak legsötétebb oldalait is. Azokat, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk. Jövő-menő kormányok immár 30 éve eltűrik, hogy az egykori állambiztonsági szolgálatok vezetőinek, hivatásos állományának, hálózati személyeinek nem kell távozni a közéletből, s a közvéleményt formáló személyiségek köréből. De a zsíros gazdasági állásokból sem. Elfogadják további szolgálataikat, felelős, bizalmi pozíciókba helyezik őket.

Az emberek túlnyomó többsége nem jár levéltárakba kutatni, nem tudja azt sem: mit írtál le, elhiszi, ha ügyesen hazudsz, ha szánalmat keltesz magad iránt, ha bagatellizálod a történteket, s meg is sajnál: nem baj, mi így is szeretünk. Nem kell bocsánatot kérni, már nem szokás, pártod sem fog elítélni, leváltani, ellenkezőleg: ápol és eltakar, megvéd a rivális párttól, sőt, küld lapjától egy tájékozatlan és felkészületlen újságírót is, akinek azt mesélsz, amit akarsz, le fogja írni, nem kérdez rá a lényegre, nekünk dolgozik. Alig akadt olyan besúgó, aki lebukása után azt mondta: „Bocsánat, nem kellett volna. Ha valakinek erkölcsi kárt okoztam, kész vagyok megtéríteni vagy lehetőségeim szerint jóvá tenni.”

Az egykori tábornokok, főtisztek, tisztek időben rendszert váltottak és átmentették kapcsolati tőkéjüket, információs bázisukat a biztonsági és biztonságtechnikai piacra. A nem jogállami módszerekkel megszerzett információk gyümölcsöznek és kamatoznak. Információk adásvétele és cseréje, titkos adatok gyűjtése nyílt és sötét úton. Üzleti hírszerzés és elhárítás, titok-szakértés, magánnyomozás, őrzés és védelem, pénznyerő automaták üzemeltetése, milliárdos újgazdagok vállalkozásainak, bizalmas háttér ügyeinek intézése. Jól fizető állások kiérdemesült tovább szolgálóknak, akik rezzenéstelen arccal hirdetik: „Magán fedésben pártokat is kiszolgálunk. Mi ott vagyunk a nagy politika gazdasági-pénzügyi hátterében megújulva, de a régi erővel.”

A stúdió beszélgetés főbb témakörei:

1., Van-e folytonosság az állampárti és a jogállami titkosszolgálatok között?
2., Mi a különbség az állami és az alternatív titkosszolgálatok között?
3., Az „alternatív” magánnyomozó cégek nyújthatnak-e illegális szolgáltatásokat politikai célokra?
4., A politikai befolyásolási lehetőségeket tekintve hol húzódik a határ az állami és a magán titkosszolgálatok között? A titkosszolgálatok nemcsak eszközei a politikának, hanem alakítói is?
5., A múltban való jártasság mennyiben jelent versenyelőnyt?

Ilkei Csabának a témával kapcsolatos könyvei olvashatók az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában:

https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei

Loading comments...