Premium Only Content

Ilkei Csaba beszélget Drábik Jánossal a BPTV, "Különös" c. műsorában, 2004. IX. 8-án
Három évvel a New-York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolása után sem tudjuk: mi is történt pontosan.
2001. szeptember 11. óta minden idők egyik legnagyobb agymosási akciója zajlik, hogy elhitessék a világgal az al-Kaida-bin Laden összeesküvés elméletét, azt, hogy a támadást egy afganisztáni barlangban bujkáló, független terrorista csoport tervelte ki és vitte végbe. Az amerikai hatóságok már 2002 januárjában leállították a nyomozást, Bush elnök pedig titkosíttatta az iratokat. Mégsem biztos, hogy az igazságra 50 évet kell várni.
Mathias Bröckers alig ismert, agyonhallgatott könyve, „Összeesküvések, összeesküvés-elméletek és szeptember 11 titkai” címmel jelent meg nálunk 2003-ban.
Többek értő véleménye szerint a manipulált, ellentmondásos információk, a titkosszolgálatok és a titkos társaságok manőverei mögött valóban sötét összeesküvés húzódik. Nem összeesküvés elmélet, amelyet akkor gyártanak, amikor az ok-okozati összefüggés nem bizonyítható logikus, értelmes, tényszerű alapon. Sokkal inkább sötét összeesküvés az Egyesült Államok geopolitikai érdekeinek megfelelően a közép-ázsiai olajtartalékok feletti ellenőrzésért és azon kábítószerpiac megőrzéséért, melynek hasznából – egyebek között – az USA külpolitikáját finanszírozzák. Köztudott az is, hogy Bush és a bin Laden család évtizedes üzleti kapcsolatban állt egymással.
A történelemben 50 évet kellett várni a világnak arra, hogy kiderüljön az Egyesült Államok legnagyobb II. világháborús veszteségének igazi oka. A Pearl Harbor-i flotta katasztrófát az amerikai hatóságok provokálták ki, napra, órára pontosan tudtak a „meglepetésszerű” japán támadásról, de nem avatkoztak közbe, mert a támadás okot szolgáltatott arra, hogy belépjenek a II. világháborúba.
Lehet, hogy valami hasonló történt 2001. szeptember 11-én New Yorkban? Több jel mutat arra, hogy az Afganisztán és Irak elleni háborút már korábban megtervezték. Csak kellett egy „váratlan” merénylet, hogy az egyébként háborúellenes amerikai néppel elfogadtassanak – Ramsfeld védelmi miniszter szavaival – egy „vélhetően generációkon át tartó háborút” a terrorizmus elleni harc címszava alatt, amely természetesen arra is jó, hogy eltakarja az Egyesült Államok belső társadalmi és gazdasági gondjait, a vezető elit példátlan botrányait és hosszú távú profitot biztosítson a hadiiparnak és a vezető bankvilágnak.
Egy 1996-os közvélemény kutatás szerint az amerikaiak 74 százaléka – azaz négy polgárból három – azt hiszi, hogy az Egyesült Államok kormánya rendszeresen folytat titkos és összeesküvés jellegű tevékenységet. Miért, s mi ennek a tényleges alapja? Milyen titkos szervezetek működnek az USA-ban?
Miért kell a titkosság? 1992-ben az Irán-kontra ügyet vizsgáló, az adás idején demokrata elnökjelölt: John Kerry volt a terrorizmus, a kábítószerek és a nemzetközi műveletek bizottságának vezetője. Nem akarta elhinni, hogy a CIA kábítószert csempészett az országba, s az ebből az üzletből származó dollármilliókból finanszírozza saját tevékenységét. A CIA igazgatója azonban meglepetésre így válaszolt Kerrynek:
„Igen, uram, miután az Önök szenátusa sohasem járulna hozzá, hogy megkapjuk azt az összeget, amelyre szükségünk van geopolitikai befolyásunk stabilizálásához összesen 50 országban, kénytelenek vagyunk más bevételi forrás után nézni. A magas profitarány révén a kábítószerüzlet éppoly alkalmas erre, mint a fegyverkereskedelem, mindenekelőtt akkor, ha mindkét szemben álló félnek szállítunk …”
Ilkei Csaba
-
6:14
Dr Disrespect
1 day agoDr Disrespect Goes for 100 KILLS in Battlefield 6
95.2K12 -
18:28
GritsGG
12 hours agoINSANE 50 Bomb! Warzone's Most Winning Player FRIES Bot Lobby!
1.26K1 -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
127 watching -
56:38
DeProgramShow
5 days agoDeprogram with Ted Rall and John Kiriakou: "Jake Tapper on the Global Hunt for an Al Qaeda Killer”
66.1K7 -
3:44:21
FreshandFit
11 hours agoWhat Can These Women Give A Man That They've Never Given Before? ft. Surprise Guests
242K65 -
2:29:28
Badlands Media
14 hours agoDevolution Power Hour Ep. 400: The 400th Episode Celebration – Trump’s Gamble, Biden’s Fall, and the Great American Reckoning
75.5K37 -
2:05:10
Inverted World Live
7 hours agoHypersonic UFO Over Minneapolis | Ep. 128
80K16 -
2:50:41
TimcastIRL
8 hours agoDemocrat Press IS DEAD, Timcast JOINS Pentagon Press Corps Sparking OUTRAGE | Timcast IRL
231K95 -
1:32:24
Tucker Carlson
7 hours agoTucker and MTG on the 5 Pillars of MAGA and the Snakes in Washington Trying to Tear Them Down
65K297 -
LIVE
Side Scrollers Podcast
3 days ago🔴FIRST EVER RUMBLE SUB-A-THON🔴DAY 3🔴PLAYING MIKE TYSON'S PUNCH OUT TILL I WIN!
895 watching