Premium Only Content

Ilkei Csaba beszélget Drábik Jánossal a BPTV "Különös" című műsorában 2006. II. 8-án
Thomas Jefferson, az Egyesült Államok 3. elnöke mondta a magánpénzrendszerrel való visszaélésről:
„Polgáraink nem látják világosan bajaink igazi okát. Mindennek tulajdonítják, kivéve igazi okozójának: a bankrendszernek. Őszintén hiszem, hogy a bankok veszélyesebbek, mint a fegyverben álló hadseregek. Olyan pénzek elköltése befektetés címén, amit majd utódainknak kell megfizetniük, nem egyéb, mint nagy tételben szerencsejátékot űzni jövőnk rovására.”
Csak az uzsorajövedelmet biztosító magánpénz teremtés és kamatmechanizmus megszüntetésével lehet áttérni a közpénzrendszerre, a demokratikus állam és társadalom ellenőrzésé alá vonva azt. Másképp nem lehet megszabadulni a ránk telepedett pénzmonopólium jelenlegi diktatúrájától, amely demokratikus formák és látszatok mögé bújó arctalan hatalom, könyörtelenül leigázza és megalázza a kis nemzetek kiszolgáltatott polgárait, az egyenlőtlenségek sorához vezet, a versenyképtelenek tömeges elszegényedéséhez, testi, lelki és szellemi nyomorához.
A liberalizmus - a globális pénzügyi hatalom filozófiájaként – ma minden egyes egyén, polgár szabadságáról és autonómiájáról beszél, de ténylegesen csak az erősek, a vagyonosok korlátlan egyéni szabadságát és autonómiáját segíti érvényesülni a társadalmi, politikai és gazdasági élet gyakorlatában. Korlátozásra pedig nem hajlandó. Az állam szinte minden újraelosztó, a gyengéket védelmező szociális tevékenységét fel akarja számolni.
„Akinek van pénze, annak van szabadsága, akinek nincs pénze, annak tényleges szabadsága sincsen.”
Akik pedig a munkán és az értékteremtő termelőtevékenységen alapuló közpénzrendszer visszaállítását szorgalmazzák és felelősen, kellő előrelátással gondolkodnak a kis nemzetállamok jövőjéről, azok ma könnyen megkapják a populista jelzőt, ha pedig ugyanezt a másik oldalon teszik, akkor ők a szociális bozótharcos jelzőt kapják.
Az adás meghatározó tartalmi részei:
- Drábik János könyvei: „Uzsoracivilizáció” (I.-III.), „Új világrend? Világzsákutca!” és „A pénz diktatúrája”.
- Cecil Rhodes pénzhatalmi hálózatának kialakulása és változásai napjainkig; hogyan hozta létre a nemzetközi pénzügyi közösség az Európai Uniót, amelynek tényleges irányítását az Európai Üzletemberek Kerekasztala („European Round Table of Industrialists”) nevű zárt társaság végzi a nagy hatalmú Bildelberg csoport segítségével.
- A Komintern és a Kapintern közös forradalmának rejtett titkai; milyen hatással volt Sztálin gondolkodására három elfelejtett ember: H. G. Rakovszkij (eredeti neve: Chaim Rakover), a francia Gavril G. Kuzmin (René Duval) és a lengyel származású dr. Josef Landovszkij? Mennyire befolyásolták a II. világháború alakulását?
- A Wall Sreet kiemelkedő reprezentánsai (a Rockefellerektől a Warburgokig) hogyan segítették hatalomra támogatásaikkal Hitlert és pártját, hogyan lett a Reichsbank elnöke és gazdasági csúcsminiszter Hitler mellett a Wall Street megbízottja: Hjalmar Schacht, aki nyíltan vallotta magáról, hogy szabadkőműves?
Ilkei Csaba
-
2:50:02
TimcastIRL
3 hours agoTrump Calls Putin During Zelenskyy White House Visit, European Leaders Praise Trump | Timcast IRL
128K47 -
1:54:34
FreshandFit
8 hours agoBrandon Carter Returns
30K3 -
LIVE
MissesMaam
9 hours agoResident Evil 4 *FIRST EVER PLAYTHROUGH*💚✨
288 watching -
LIVE
SlingerGames
1 hour agoSlinger Slays Elden Ring - Pt. 8 - Enduring the Pain
14 watching -
LIVE
VapinGamers
3 hours ago $0.07 earnedOff The Grid - Co-Stream with BSparksGaming! Come Join the Mayhem! - !rumbot !music
25 watching -
1:36:53
Glenn Greenwald
5 hours agoTrump Tries to End War in Ukraine; U.S. is Dangerously Low on Weapons and Munitions Former Trump DoD Official Warns | SYSTEM UPDATE #502
85.7K34 -
3:00:53
Barry Cunningham
5 hours agoPRESIDENT TRUMP HAS ENTERED THE END GAME AND DEMOCRATS ARE NOW IRRELEVANT!
47.2K41 -
Jorba4
4 hours ago🔴Live-Jorba4- The Finals
22.6K1 -
2:27:06
Blabs Games
13 hours agoApex Legends With Josiah & Mozz
14.9K -
1:01:56
BonginoReport
7 hours agoDems Scramble To Rebrand and it’s a BIG FAIL - Nightly Scroll w/ Hayley Caronia (Ep.114)
107K109