Premium Only Content

Ilkei Csaba beszélget Drábik Jánossal a BPTV "Különös" című műsorában 2004. III. 10-én
Legnagyobb tartalékunk az alig használt emberi agy. Próbáljuk is tréningekkel nagyobb munkára késztetni, még több információt elhelyezni, előhívni; javítani a memóriánkat, programozni, differenciálni, koncentrálni gondolkodásunkat. Ez a hasznos agykontroll.
A politikai propaganda az agymosást használja, a reklámipar a puha agykontrollt. Mindezekről nyíltan beszélünk.
Ám van, amikor a tudatbefolyásoló agykontroll a hatalom eszköze. Hozzájárulásunk nélkül alkalmazza azt, hogy magatartásunkat megváltoztassa. Milyen eszközökkel? Drogokkal, vegyszerekkel, elektronikus eszközökkel, elektrosokkal, trauma okozásával, kínzással, hipnózissal, szuggesztióval, implantátumoknak a testbe való beépítésével. Továbbá: műbolygós megfigyeléssel, elektromágneses érzékelő rendszerek számítógépes elemzésével, besugárzással, mikrohullámú eszközök és akusztikus fegyverek bevetésével; megfigyeléssel, lehallgatással, telefonzaklatással, internet ellenőrzéssel, megfélemlítéssel és a sornak még nincs vége.
Az áldozatok, a célszemélyek többségének élettörténete valamilyen politikai, katonai, hírszerzési vagy kémelhárítási szervezethez kapcsolódik, de ma már nemcsak az állami szervezetek rendelkeznek e technológiával, hanem a magánvagyonokra épülő vállalatbirodalmak, pénzügyi hatalmasságok is, nem különben bűnöző csoportok, vallási szekták, fanatikusok, az ideg-és elmeorvoslás kísérleteivel visszaélők is.
Ne higgyük, hogy az agykontroll technológiai fegyverei csak a terroristák ellen vagy a pedofil bűnözők ellen használhatók fel. Bármely ország lakossága ellen. Nem kell szükségszerűen kioltani a szabad polgárok életét, elég, ha megfigyelik, ellenőrzik, befolyásolják, manipulálják és végül biorobottá alakítják át őket. A végső cél: az emberi tudat módosításával a társadalmi és gazdasági világrend teljes átalakítása egy szűk elit érdekében.
Fejezetcímek az adás tartalmáról:
1., Drábik János könyve: „Tudatmódosítás. Az agy megerőszakolása.”
2., Akik először használtak tudatmódosító módszereket.
3., A folyamat, amiben az ember idegen akarat vak és engedelmes eszköze.
4., A programozás szintjei.
5., A tudatbefolyásolás módszerei és összetevői. Tudatellenőrző taktikák.
6., A tömegtájékoztatás kulcsszerepe. „Ma a tömegtájékoztatás csak azt tudatja velünk, amit a szervezett közhatalom és a szervezett pénzhatalom tudatni akar a közvéleménnyel.”
7., A II. világháború végén Allen Dulles és hírszerzői még Svájcban felvették a kapcsolatot a német tudósokkal, így nemcsak rakétatervezők, de orvosok is kerültek az USA-ba, hogy folytassák az agykontroll kísérleteket.
8., 1977-ben a New York Times munkatársai kétezer oldalas dokumentum gyűjteményt állítottak össze azokról a félelmetes kísérletekről, amelyek az emberi viselkedés befolyásolásával és az emberi tudat módosításával kapcsolatban folytak.
9., Az NSA (National Security Agency), a Nemzetbiztonsági Ügynökség tevékenysége; milyen módszerekkel történik a vezetők, politikai tisztségre pályázók, újságírók, média személyiségek zavarása kritikus döntések meghozatalakor.
10., Miről árulkodnak az „elnöki modellek”? Gerald Ford kedvelte a gyermekpornográfiát, id. George Bushnak pedofil hajlamai voltak, Hillary Clinton izgalomba jött egy szex rabszolga lány látványakor; de feljegyezték Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök, Dick Cheney alelnök, Robert C. Byrd szenátor és Henry Kissinger különös hajlamait is.
Ilkei Csaba
Ilkei Csaba könyvei az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában: https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=ilkei
-
43:45
On Point Politics
1 hour agoStudent Action Summit - 2025 Current Events Panel | Featuring Red Eagle, Alex Stone, Monsieur Z
2.19K1 -
LIVE
Jeff Ahern
1 hour agoThe Saturday Show with Jeff Ahern
365 watching -
23:54
Tactical Advisor
1 hour agoAll Carbon Fiber Rifle | Vault Room Live Stream 032
3.32K2 -
47:09
Vince Dao
3 hours ago $7.61 earnedFed Chair, Pam Bondi Consider RESIGNING as Trump Scores MAJOR Economic and Immigration Victories
20.5K23 -
47:41
Michael Franzese
12 hours agoI Don’t Believe the Epstein Case Is Closed — Here’s Why
26K55 -
36:50
The Brett Cooper Show
2 days ago $9.67 earnedWhy Conservatives Are Outraged At Trump & Superman Controversy | Episode 47
39.5K67 -
16:43
Blackstone Griddles
1 day ago3 Classic Recipes for New Griddle Owners with CJ Frazier
20.1K2 -
LIVE
VladsGamingCartel
4 hours ago7 Days to Die | Vlad & Tippsy Stream #BadAtGaming
146 watching -
35:38
Sam Sorbo
4 hours agoLIVE from TPUSA SAS: Fighting for Parents, Freedom, and the First Amendment
22.1K7 -
16:09
Professor Nez
4 hours ago🚨BIDEN'S DOCTOR STONEWALLS: What Are They HIDING?
30.3K18