Premium Only Content

Új Reflektor Magazin, MTV2, 1991. V. 16. Felelős szerkesztő: Ilkei Csaba
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
LIVE
Dr Disrespect
3 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - NEW AAA BATTLE ROYALE ON UNREAL ENGINE 5 #OTG #OFFTHEGRID
11,107 watching -
LIVE
The White House
1 hour agoPresident Trump Participates in a Signing Ceremony for S.1582 GENIUS Act
1,747 watching -
LIVE
Donut Operator
4 hours agoCRIME/ CYCLISTS ARE SCUM/ GAMEBOY CAMERA CHAD
1,078 watching -
LIVE
Barry Cunningham
1 hour agoWATCH LIVE: PRESIDENT TRUMP SIGNS LAWS ON CRYPTO AND ENDS NPR, PBS, & USAID!
2,258 watching -
LIVE
Jeff Ahern
42 minutes agoFriday Freak out with Jeff Ahern
156 watching -
LIVE
Crypto Power Hour
7 hours agoThe GENIUS Act & The Clarity Act Pass… Whats The Impact?
91 watching -
2:47:39
Tucker Carlson
2 hours agoTucker Carlson and Darryl Cooper on the True History of Jeffrey Epstein and Ongoing Cover-Up
15K24 -
LIVE
StoneMountain64
2 hours agoMP7, M13, XM4. Old School is the New School
80 watching -
1:00:32
The Quartering
2 hours agoTrump To Release Epstein Files, Woke Latenight Meltdown & Karmelo Anthony Enters Plea
66.6K27 -
1:30:57
Nikko Ortiz
3 hours agoFighting Men On The Beach
31K