Premium Only Content

Új Reflektor Magazin, MTV1, 1994. III. 25., felelős szerkesztő: Ilkei Csaba
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
LIVE
Drew Hernandez
7 hours agoTRUMP HINTS DEMS COULD HAVE PLANTED FAKE EVIDENCE & MANIPULATED EPSTEIN FILES
1,072 watching -
LIVE
Eternal_Spartan
10 hours agoThe Legend of Zelda: Majoras Mask Ep. 5 | USMC Vet | Come Join the Best Chat on Rumble!!!!
73 watching -
3:44:24
Barry Cunningham
4 hours agoBREAKING NEWS: LIVE COVERAGE OF NEW YORK POLICE OFFICERS UNDER SIEGE!
56.8K41 -
LIVE
The Pascal Show
2 hours ago $0.41 earnedBREAKING! Active Shooter In Midtown Manhattan NYC Multiple People Shot!
101 watching -
10:25
MattMorseTV
7 hours ago $7.47 earnedVance just DROPPED a NUKE.
15.2K30 -
LIVE
Jokeuhl Gaming and Chat
5 hours agoDARKTIDE - Warhammer 40k w/ Nubes and AoA
63 watching -
LIVE
Shoriantrax
1 hour agoLIVE: Hardcore Chaos in Tarkov – Loot, Die, Repeat!
11 watching -
LIVE
John_Goetz
2 hours agoJohn Gets Gaming - Medal of Honor Vanguard Part 2
12 watching -
1:29:09
RiftTV
4 hours agoSydney Sweeney Spreading RACIST Propaganda? | The Rift | Guest: Braeden Sorbo + Sarah Stock
32.7K7 -
LIVE
VapinGamers
2 hours ago $0.01 earnedDestiny 2 - The Premium Destiny 2 Experience with the Community! - !rumbot !music
7 watching