Premium Only Content

Új Reflektor Magazin, MTV2, 1994. XII. 30., felelős szerkesztő, műsorvezető: Ilkei Csaba
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
15:58
BlabberingCollector
15 hours agoWorth It? Stenciled Edge Edition Of Harry Potter JUST RELEASED!
3.65K4 -
LIVE
Lofi Girl
2 years agoSynthwave Radio 🌌 - beats to chill/game to
491 watching -
3:55:20
Badlands Media
1 day agoThe Narrative Ep. 29: Of Founders and Foundations
56.7K19 -
20:29
Stephen Gardner
1 day ago🔥Trump OUTSMARTS Dems with 3 new moves | Whistleblower EXPOSES RFK removal plan!
43.7K384 -
1:11:54
X22 Report
11 hours agoEp. 3680b - Bribes, Blackmail, Threats Deployed, Death Spiral, This Is The D’s Last Stand, Fear
207K306 -
8:12:58
SpartakusLIVE
11 hours agoGames w/ @sophiesnazz || #1 SMOOTH Operator see SURGE in viewership after AESTHETIC reveal
80.9K1 -
2:38:54
TheSaltyCracker
9 hours agoLefties Cheer Flood Deaths ReeEEeeStream 07-06-25
119K307 -
6:50
Russell Brand
14 hours agoRFK Just EXPOSED It All
88.1K251 -
3:20:09
PandaSub2000
6 days agoArcade Night 3 | ULTRA BEST AT GAMES (Original Live Version)
27.6K3 -
9:26:00
GritsGG
15 hours agoWe Are Winning Every Game! Win Streaking! 👑 2998+ Ws
30.8K3