Premium Only Content

Új Reflektor Magazin, MTV2, 1995. I. 27., felelős szerkesztő - műsorvezető: Ilkei Csaba
Az „Új Reflektor Magazin” a Magyar Televízió érdekvédelmi riportműsora volt 1984 és 1999 között. Kritikai hangvételével, valóságfeltáró riportjaival a rendszerváltás előkészítését is szolgálta. Nem ideológiai alapon közelített a témáihoz, hanem a kisemberek leghétköznapibb gondjait, megoldatlan problémáit, az őket ért sérelmeket, a nekik fájó igazságtalanságokat dolgozta fel, főként leveleik alapján. Társadalmi tanulságokat is felmutatott, de mindenkor hozzátéve: „A jogos magánérdek is közérdek!”
Az adások végén gyakran elmondtam ars poeticánkat: „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni, - nem erény!” Érdekvédelmi riportműsorunkat a közönség javaslatára 1998-ban a Civil Parlament Civil Diplomájával tüntették ki.
Népszerűsége és nézettsége miatt az önkritikátlan hatalom nem egyszer meg akarta szüntetni az „Új Reflektor Magazint” 1990 után is. Ez végül az Orbán-Torgyán kormány alatt következett be, amikor 1999 őszén Szabó László Zsolt, az MTV elnöke eleget tett a felsőbb utasításnak. (Tudjuk, ki volt az.)
A műsor nézői tömegtüntetést szerveztek a Szabadság térre szeptember 23-án, ahol követelték az ÚRM folytatását, az indoklás nélküli döntés visszavonását. Az Orbán-Torgyán kormány azonban nem engedett. A mai napig sincs hasonló célú, tartalmú és stílusú műsora a közszolgálati televíziónak.
Kapcsolódó:
https://kuruc.info/r/9/208826/
-
38:23
Members Club
1 hour agoShooter Strikes NYC, WNBA Wig Meltdown, and Sweeney’s Jeans Go Viral - MC05
11 -
33:41
The Finance Hub
3 hours ago $0.02 earnedBREAKING: NANCY PELOSI JUST GOT HIT WITH A MAJOR BOMBSHELL!!!
382 -
LIVE
LFA TV
20 hours agoLFA TV ALL DAY STREAM - WEDNESDAY 7/30/25
1,344 watching -
LIVE
Barry Cunningham
2 hours agoPRESIDENT TRUMP SPEECH AT MAKING HEALTH TECHNOLOGY GREAT AGAIN! EVENT AND MORE NEWS!
1,435 watching -
2:04:14
Pop Culture Crisis
2 hours agoOprah Tsunami BACKLASH, Billie Eilish RACIST? Joey Swoll BENDS THE KNEE | Ep. 888
10K4 -
The HotSeat
1 hour agoLibs Are BIG Mad Over New Commercials and The Fed Is Just Another Political Weapon
4.37K4 -
LIVE
Film Threat
6 hours agoSAN DIEGO COMIC-CON! FANTASTIC FALL OUT FOR MARVEL | Hollywood on the Rocks
70 watching -
LIVE
The Nunn Report - w/ Dan Nunn
2 hours ago[Ep 717] NEVER Apologize to The Counterculture Mob! Be You, Be True | Oprah & “Elites” God Complex
161 watching -
1:38:10
The Quartering
3 hours agoKash Patel "Discovers" Secret FBI Files On Trump, NYC Shooter New Conspiracy, Planned Parenthood
119K19 -
56:56
Crypto Power Hour
4 hours ago $1.21 earnedSmart Contracts On The Blockchain
12.9K9