Premium Only Content

Donáth Anna hányingert kapott a hazug Gyurcsánytól, de tavaly még közösen akartak kormányozni
Tipikus kommunista események tanúi lehettünk ismét, amikor az elvtársak ismét egymásnak estek, hiszen vége Donáth Anna baráti pertuinak az Apró-klánnal, a bolsevikoknál ciklikusan előkerülő szalámizás elérte a frontvonalakat. A Donáth és Apró család harca még az ötvenes években kezdődött, azóta annyi változott, hogy már nem tudják egymást széklábakkal agyonveretni, vagy felakasztatni, még börtönbe se nagyon sikerül benyomni a veszélyessé váló elvtársat. A Karantén pedig lélegzetét visszafojtva figyelte az újabb nagy balhét, ami ezeknél az embereknél mindig előjön. A közös konc ígérete ugyan egy ideig együtt tartja a bandát, egy a vörös zászló, egy a proletár tábor, azonban, ha nincs sikerélmény, rögtön egymással számolnak le, mert valamit azért kell csinálni. Donáth Anna, a Momentum valódi elnöke megmondója hetek óta szidja a Demokratikus Koalíciót, hasonló düh árad a szavaiból, mint azoknak az embereknek, akiket megnyomorított a Gyurcsány-szekta. De mennyire hiteles ez? A Karantén szerint semennyire, hiszen Donáth ismét hülyének nézi az embereket, másfél évvel korábban ugyanis az összefogás erejére hivatkozott, a közös ellenzéki kormányzásra, ahol végre a becsület és a tisztesség kerül hatalomra. Vajon milyen kormányzás lett volna ez, milyen tisztesség, amikor azok kezét fogta, akik a mostani szavai alapján hazug és tisztességtelen emberek, akik átverték a magyarokat. Ezek után hogy higgyen neki bárki? Hazugságról beszél az a Donáth, aki letagadta, hogy a magyargyűlölő Jourovával egyeztet, majd pár nappal később lebukott, egy momentumos konferencián ugyanis elismerte, hogy három naponta hívják egymást Jourovával. A Karantén szót ejt a magyar fociról is, arról, hogy a baloldal jó része saját magát zárta ki a közös szurkolásból, valamint a DK újabb "szociáldemokrata" agymenése is bekerül adásunkba. Végül Peti bohóc zárja a Karanténvlogot, hiszen a levitézlett exjobbikos népgyűlést hirdetett, ahol húszan akarták a Duna virtuális jegén királlyá koronázni a krumplikirályt. Tartsatok most is velünk iratkozzatok föl csatornáinkra!
-
LIVE
BubbaSZN
14 hours ago🔴 LIVE - MAFIATHON (COMPLETING THE MAFIA SERIES WITHOUT ENDING STREAM)
244 watching -
2:50:02
TimcastIRL
5 hours agoTrump Calls Putin During Zelenskyy White House Visit, European Leaders Praise Trump | Timcast IRL
165K56 -
1:54:34
FreshandFit
10 hours agoBrandon Carter Returns
38.2K5 -
8:24:47
MissesMaam
10 hours agoResident Evil 4 *FIRST EVER PLAYTHROUGH*💚✨
27.2K3 -
2:37:55
SlingerGames
3 hours agoSlinger Slays Elden Ring - Pt. 8 - Enduring the Pain
10.9K -
4:03:01
VapinGamers
4 hours ago $0.24 earnedOff The Grid - Co-Stream with BSparksGaming! Come Join the Mayhem! - !rumbot !music
6.61K -
1:36:53
Glenn Greenwald
7 hours agoTrump Tries to End War in Ukraine; U.S. is Dangerously Low on Weapons and Munitions Former Trump DoD Official Warns | SYSTEM UPDATE #502
90.2K49 -
3:00:53
Barry Cunningham
7 hours agoPRESIDENT TRUMP HAS ENTERED THE END GAME AND DEMOCRATS ARE NOW IRRELEVANT!
57.9K71 -
3:30:32
Jorba4
5 hours ago🔴Live-Jorba4- The Finals
24.4K1 -
2:27:06
Blabs Games
15 hours agoApex Legends With Josiah & Mozz
19.6K