Premium Only Content

Donáth Anna hányingert kapott a hazug Gyurcsánytól, de tavaly még közösen akartak kormányozni
Tipikus kommunista események tanúi lehettünk ismét, amikor az elvtársak ismét egymásnak estek, hiszen vége Donáth Anna baráti pertuinak az Apró-klánnal, a bolsevikoknál ciklikusan előkerülő szalámizás elérte a frontvonalakat. A Donáth és Apró család harca még az ötvenes években kezdődött, azóta annyi változott, hogy már nem tudják egymást széklábakkal agyonveretni, vagy felakasztatni, még börtönbe se nagyon sikerül benyomni a veszélyessé váló elvtársat. A Karantén pedig lélegzetét visszafojtva figyelte az újabb nagy balhét, ami ezeknél az embereknél mindig előjön. A közös konc ígérete ugyan egy ideig együtt tartja a bandát, egy a vörös zászló, egy a proletár tábor, azonban, ha nincs sikerélmény, rögtön egymással számolnak le, mert valamit azért kell csinálni. Donáth Anna, a Momentum valódi elnöke megmondója hetek óta szidja a Demokratikus Koalíciót, hasonló düh árad a szavaiból, mint azoknak az embereknek, akiket megnyomorított a Gyurcsány-szekta. De mennyire hiteles ez? A Karantén szerint semennyire, hiszen Donáth ismét hülyének nézi az embereket, másfél évvel korábban ugyanis az összefogás erejére hivatkozott, a közös ellenzéki kormányzásra, ahol végre a becsület és a tisztesség kerül hatalomra. Vajon milyen kormányzás lett volna ez, milyen tisztesség, amikor azok kezét fogta, akik a mostani szavai alapján hazug és tisztességtelen emberek, akik átverték a magyarokat. Ezek után hogy higgyen neki bárki? Hazugságról beszél az a Donáth, aki letagadta, hogy a magyargyűlölő Jourovával egyeztet, majd pár nappal később lebukott, egy momentumos konferencián ugyanis elismerte, hogy három naponta hívják egymást Jourovával. A Karantén szót ejt a magyar fociról is, arról, hogy a baloldal jó része saját magát zárta ki a közös szurkolásból, valamint a DK újabb "szociáldemokrata" agymenése is bekerül adásunkba. Végül Peti bohóc zárja a Karanténvlogot, hiszen a levitézlett exjobbikos népgyűlést hirdetett, ahol húszan akarták a Duna virtuális jegén királlyá koronázni a krumplikirályt. Tartsatok most is velünk iratkozzatok föl csatornáinkra!
-
1:17:18
Glenn Greenwald
1 day agoWhat are CBS News' Billionaire Heirs Doing with Bari Weiss? With Ryan Grim on the Funding Behind It; Europe Capitulates to Trump Again | SYSTEM UPDATE #494
83.3K46 -
1:43:49
RiftTV
3 hours agoCNN Calls Black NY Shooter WHITE, Cincinnati FATIGUE | The Rift | Guest: Braeden Sorbo, 2Protects1
22.8K10 -
4:21:04
LumpyPotatoX2
4 hours agoKilling Floor 3: Rampage & Chaos - #RumbleGaming
2.33K -
LIVE
BrancoFXDC
4 hours agoPlaying Ranked Warzone - Pursuit of Diamond Rank
61 watching -
1:11:41
Omar Elattar
5 hours agoThe Brain Experts: "Your Overthinking Problem Has A Physical Solution & We Can Show You!"
6.92K1 -
LIVE
Mattnifico
3 hours agoREPLAYING EVERY FORZA HORIZON GAME - Forza Horizon 1 (Part 2)
15 watching -
LIVE
DamagingDoc18
1 hour agoTime to get small! Grounded 2
13 watching -
1:00:06
BonginoReport
5 hours agoCNN Speculates NYC Gunman’s Race, Gets it WRONG - Nightly Scroll w/ Hayley Caronia (Ep.100)
116K42 -
1:45:16
Redacted News
6 hours agoTrump issues Ultimatum to Putin "End this war now or else," Russia not backing down | Redacted Live
196K183 -
2:30:54
Fragniac
2 hours ago🟢MAKE GAMING GREAT AGAIN‼
15.1K