Premium Only Content

KALERGI ÁLMA - A HOLNAP MARKÁBAN
Az európai populáció átalakításának terve több mint 100 évvel ezelőtt vetődött fel igazán komolyabban, amikor egy Richard Coudenhove-Kalergi nevű férfi felvetette, hogy a többször pusztító háborúkba torkolló nemzetiségi ellentétek úgy lennének megszüntethetők, ha létrejönne egy úgynevezett kevert rassz. Ez az „új embertípus” idővel teljes dominanciára tenne szert, méghozzá úgy, hogy „egymásnak eresztenék” az Afrikából, Ázsiából tervszerű és koordinált módon bevándoroltatott, túlnyomó többségben fiatal férfiakat az őshonos nőkkel. Az ebből a tömeges nászból megszülető következő generációk immár nem tartoznának egyetlen addig ismert rasszhoz sem, így nem rendelkeznek semmilyen nemzeti identitással, öntudattal, kulturális-társadalmi múlttal. Ez a massza az Elit reményei és tervei szerint kiválóan irányítható, manipulálható lesz. A terv végrehajtás alatt áll, az Európai Unió egyre erőszakosabban igyekszik rávenni az államokat arra, hogy fogadjanak be minél több úgynevezett „menekültet” és ha ezt valamelyik tagállam nem tenné meg, akkor azt súlyos büntetésekkel sújtanák. A szándék minden szemforgató tagadás ellenére teljesen nyilvánvaló, ez egy hosszan elhúzódó, hihetetlenül finoman végrehajtott puha genocídium az őshonos európai emberek ellen.
2023. október 13-án megismételjük 2017. szeptember 29-i, A SZÍRIUSZ NÉPE című adásunkat, amiben Bácsi Bogi segítségével vizsgáltuk meg a MAGYARSÁG KOZMIKUS EREDETÉT.
Új adással 2023. október 20-án jelentkezünk! A HOLNAP MARKÁBAN című műsorunk 2. részében annak járunk utána, milyen hatással lehetnek a földönkívüliek a jövőnkre, a világvallásokra és a hitéletre.
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Állandó vendég: Szűcs Róbert 😎
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: [email protected]
❓ A Hihetetlen Magazin előfizetési lehetőségeivel kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal kollegánkhoz! [email protected]
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, OKTÓBERI lapszáma és A HOLNAP MARKÁBAN KÜLÖNSZÁM országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon!
-
LIVE
freecastle
6 hours agoTAKE UP YOUR CROSS- Now may the Lord of peace himself give you peace AT ALL TIMES in every way!
120 watching -
1:32:15
Redacted News
2 hours agoWW3 Alert! "No more talk!" Putin is ready to DESTROY what's left of Ukraine | Redacted News
90K79 -
Film Threat
23 hours agoDC IS DOOMED! THE TOTAL COLLAPSE OF THE DCU | Hollywood on the Rocks
10.2K3 -
16:18
Sponsored By Jesus Podcast
6 days agoHow to BREAK FREE from Your Sin Pattern & Overcome Temptation
6.3K4 -
12:47
IsaacButterfield
12 hours ago $0.98 earnedAustralia Is Under Attack
10.8K17 -
LIVE
Owen Shroyer
1 hour agoOwen Report - 10-22-2025 - Tucker Carlson SELLS OUT TPUSA Event
1,531 watching -
1:44:04
The Quartering
4 hours agoDangerous ICE Tracker App, Luigi Mangione Bombshell, H1-B's Blown Out, EBT Meltdowns!
122K26 -
Mally_Mouse
3 hours ago📣Telescreen Talks - LIVE!
17.9K1 -
1:57:29
DeVory Darkins
18 hours ago $37.43 earnedDemocrats drop SHOCKING Update regarding ICE Agents - Myron Gaines
145K67 -
21:24
Professor Nez
3 hours ago🚨WOW! Trump got EMOTIONAL when RFK Jr. Said THIS!
27.4K27