Premium Only Content

KALERGI ÁLMA - A HOLNAP MARKÁBAN
Az európai populáció átalakításának terve több mint 100 évvel ezelőtt vetődött fel igazán komolyabban, amikor egy Richard Coudenhove-Kalergi nevű férfi felvetette, hogy a többször pusztító háborúkba torkolló nemzetiségi ellentétek úgy lennének megszüntethetők, ha létrejönne egy úgynevezett kevert rassz. Ez az „új embertípus” idővel teljes dominanciára tenne szert, méghozzá úgy, hogy „egymásnak eresztenék” az Afrikából, Ázsiából tervszerű és koordinált módon bevándoroltatott, túlnyomó többségben fiatal férfiakat az őshonos nőkkel. Az ebből a tömeges nászból megszülető következő generációk immár nem tartoznának egyetlen addig ismert rasszhoz sem, így nem rendelkeznek semmilyen nemzeti identitással, öntudattal, kulturális-társadalmi múlttal. Ez a massza az Elit reményei és tervei szerint kiválóan irányítható, manipulálható lesz. A terv végrehajtás alatt áll, az Európai Unió egyre erőszakosabban igyekszik rávenni az államokat arra, hogy fogadjanak be minél több úgynevezett „menekültet” és ha ezt valamelyik tagállam nem tenné meg, akkor azt súlyos büntetésekkel sújtanák. A szándék minden szemforgató tagadás ellenére teljesen nyilvánvaló, ez egy hosszan elhúzódó, hihetetlenül finoman végrehajtott puha genocídium az őshonos európai emberek ellen.
2023. október 13-án megismételjük 2017. szeptember 29-i, A SZÍRIUSZ NÉPE című adásunkat, amiben Bácsi Bogi segítségével vizsgáltuk meg a MAGYARSÁG KOZMIKUS EREDETÉT.
Új adással 2023. október 20-án jelentkezünk! A HOLNAP MARKÁBAN című műsorunk 2. részében annak járunk utána, milyen hatással lehetnek a földönkívüliek a jövőnkre, a világvallásokra és a hitéletre.
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Állandó vendég: Szűcs Róbert 😎
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
❓ A Hihetetlen Magazin előfizetési lehetőségeivel kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal kollegánkhoz! elofizetes@hihetetlenmagazin.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, OKTÓBERI lapszáma és A HOLNAP MARKÁBAN KÜLÖNSZÁM országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon!
-
1:00:45
VINCE
3 hours agoBiden Resurfaces In Mind Boggling Video | Episode 40 - 05/09/25
87.8K110 -
LIVE
Bannons War Room
2 months agoWarRoom Live
10,297 watching -
LIVE
Badlands Media
9 hours agoBadlands Daily: May 9, 2025
5,076 watching -
1:58:06
Matt Kohrs
9 hours agoTrade Talks Update, Payday Friday & Live Trading Futures || The MK Show
118K1 -
DVR
NEWSMAX
2 hours agoThe Gerry Callahan Show LIVE (05/09/2025) | NEWSMAX Podcasts
11K2 -
DVR
Discover Crypto
1 hour ago $0.15 earnedETHEREUM MEGA RALLY IGNITES ALTSEASON! (Top 5 Altcoins to BUY FAST)
6.6K -
LIVE
Major League Fishing
1 day agoLIVE Tackle Warehouse Invitationals, Stop 4, Day 1
59 watching -
29:14
Beach Broadcast
13 hours ago5/8/2025 - YUGE UK Trade Deal! Pope Leo! Trump "Buy Stocks now"! Martin in DOJ!
13.9K42 -
1:10:25
LumpyPotatoX2
1 hour agoPAX 2025 - Rumble Gaming
9.25K1 -
LIVE
Wendy Bell Radio
7 hours agoThe Closer
8,742 watching