Premium Only Content

AZ IGAZSÁG NAPJA - A FÖLDÖNKÍVÜLIEK MÁR A SPÁJZBAN VANNAK!...
Az UFO-jelenség nem vész el, csak átalakul. Korábban amatőr megfigyelések tömegei tették kétségtelenné, hogy valami szokatlan zajlik a fejünk felett. Aztán következtek a kormányzati szintű, roppant elfogult és így eltussoló jellegű vizsgálatok, aztán a 90-es évek elején a média is felfedezte magának a témát – hogy azt alaposan lejárassa olyan módon, hogy a jelenség úgymond vadhajtásaival bombázta a nézőket, hallgatókat és olvasókat. Néhány évvel ezelőtt a Pentagon-videók és a vadászrepülő pilóták jelentései kavarták fel a port, ugyanakkor szinte vitathatatlanná tették, hogy „nem vagyunk egyedül”. Mostanában mindenféle léggömbök sértik meg az USA légterét, szabályos „LÉGGÖMB-HISZTÉRIA” alakult ki. A helyzetet tetézte, hogy az amerikai légierő gépei több ilyen repülő eszközt egyszerűen lelőttek! Persze azt is tudjuk, hogy nem mind UFO, ami fénylik, legalábbis nem a mozaikszó klasszikus jelentésének értelmezése szerint. A léggömbök továbbra is csak léggömbök maradnak, azonban látnunk kell, hogy nagyon lassan egyfajta kiszivárogtatás vette kezdetét. Tényleg fel akarják tárni előttünk az igazságot, ami oly sokáig „odaát” volt? Avagy nem történik más, mint egy félrevezető hadművelet, aminek során UFO-inváziót mímelve kényszerítik szoros és kötelező egységbe az emberiséget a kívülről érkező fenyegetés elhárítása céljából?
2023. március 17-én megismételjük a 2017.03.31.-i, TILTOTT TÖRTÉNELEM című adásunk 1. részét, amiben azt mutattuk be, hogy milyen hihetetlenül sok alternatív történelem-magyarázat létezik, és sok esetben a mai napig nem tudjuk, melyik az igazi…
Új adással 2023. MÁRCIUS 24-én jelentkezünk, CSAK EGY MARADHAT! című műsorunkban azt mutatjuk be, hogy mi zajlik most a világban, hogyan akarja megvédeni megroggyant pozícióját az USA, hogy az országot – is – irányító háttérhatalom legyen a Nagy Újraindítás egyetlen nyertese…
-
LIVE
The HotSeat
51 minutes agoYou Can’t Flashy-Thing Us! The Epstein Cover-Up STINKS — And the FBI’s the Real Criminal Empire!
781 watching -
22:58
Clownfish TV
10 hours agoSuperman WILL Be Political, Says James Gunn.
9515 -
47:19
The Finance Hub
5 hours agoYou Won't BELIEVE What JUST Happened To Elon Musk!
274 -
1:41:41
The Quartering
2 hours agoEpstein Coverup Gets Worse, Superman Is Super Woke & Brett Cooper Replacement Savaged!
82.1K36 -
1:44:23
Russell Brand
4 hours agoTHE MISSING MINUTE! Epstein Footage Missing AT LEAST A Minute + Cell Door Questions - SF610
141K33 -
57:27
Sean Unpaved
3 hours agoMidseason Mindset, Texas Heroes, & the Hype Surrounding EA's New CFB 26
25.8K1 -
2:10:20
Nikko Ortiz
4 hours agoLIVE STREAM!!!
56.7K4 -
13:25
BlackBeltBarrister Off The Record
8 hours ago $0.69 earnedTHIS is Why People Are Angry!
10.4K11 -
2:33:41
The Confessionals
3 hours agoThe Occult Side Of Music They DON’T Want You To See (Even The Devil Can’t Hide THIS)
11.6K6 -
35:07
ROSE UNPLUGGED
4 hours agoEzekiel’s War: Are We Seeing a Collision of Nations?
9.99K1