Premium Only Content

Davos 2023: A válságnak nincs vége
Idén is összeültek a davosi pöfeteggombák, hogy gratuláljanak egymásnak eddig elért eredményeikhez, és hogy erősítsék státuszuk nyújtotta összetartozásukat. Eredményeiket felesleges részleteznünk, mindannyian láthatjuk a világ állapotán, hogy hová vezet az eszelős zöldmosás, a kapzsiság és abszolutista gondolkodás. Ez utóbbi jellemezte idén is az összegyűltek előadásait. Nem Bilderberg módra, a köz figyelő tekinteteitől távol, hanem büszkén, publikusan, 130 ország képviselőjét bevonva hirdetik nagyságukat. Az üzenet világos. Ők mondják, mi tesszük. Egy megválasztatlan elit, megavállalatok és központi bankárok képviseletében. Ami azonban más volt idén, az a közmegítélésük. Még a csapból is ők folytak, a nemzetközi sajtó majdhogynem teljességében felkapta az eseményt, ráadásul sokan közülük kellemesen negatív fényben feltüntetve a dőzsölő rablóbandát. És népszerűségük bár erősödni látszik, a válsággal szorongatott tömeg fokozódó elégedetlenségét egyértelműen feléjük kezdi fordítani. Még Elon Musk is felült az őket ostorozók vonatára. Bár nem terveztem, hogy sokat időzök a témán 2023-ban, mivel többen is kértétek, ezért egy összefoglalóval jelentkezem.
Hivatkozások 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/davos-2023-a-valsagnak-nincs-vege/
Kövesd közösségi oldalainkat 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/
Új Youtube oldalam 👉 https://www.youtube.com/@szkgergo
TikTok 👉 https://www.tiktok.com/@szkgergo
Kérlek támogasd a további mukát 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/tamogatas/
Hírlevelünk 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/hirlevel-feliratkozas/
-
28:13
Szkeptikus Kerekasztal
9 months agoAnafilaxia | Az oltások és az eugenika történetéről
5.95K3 -
LIVE
Biscotti-B23
6 minutes ago🔴 LIVE TOURNAMENT PRACTICE ⚔ TOP 100 RANK 👑 DEMON SLAYER HINOKAMI CHRONICLES 2
10 watching -
LIVE
FusedAegisTV
15 hours agoStreet Fighter 6 FINALS, CS2 Semifinals | $1,250,000 | Riyadh, Saudi Arabia EWC 2025 !estv
163 watching -
40:42
SouthernbelleReacts
1 day ago $0.08 earned😂 American Pie (1999) Reaction | Iconic Teen Comedy, High School Chaos & 90s Nostalgia 🥧
28.7K4 -
5:05:02
LumpyPotatoX2
5 hours agoBecome a HellDiver Today - #RumbleGaming
40.5K1 -
4:52:02
Midnight In The Mountains
7 hours agoGaming w/ PER·SE·VER·ANCE | Sassy Saturday Fortnite | with the Midnights!
29.7K3 -
LIVE
shyboyking
5 hours agoThe Bots Of The Bots !!!😎
154 watching -
24:06
True Crime | Unsolved Cases | Mysterious Stories
5 days ago $0.23 earnedShe Traveled Alone… and Never Came Back – 5 Mysterious Unsolved Cases (Part 6)
33.2K6 -
27:23
Clickbait Wasteland
19 hours ago $0.07 earnedAsking New Yorkers Who They Support For Mayor: Staten Island
32.5K19 -
16:58
World2Briggs
1 day ago $0.06 earnedThe California Rant: Point Blank With No Fluff or BS. California Gold?
20.6K4