Ukrajna 2014! Megrázó felvételek, csak 18 éven felülieknek ajánljuk!!!

1 year ago
145K

A film megrázó erejű felvételeket jelenít meg, éppen ezért szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánljuk megtekintését.

Ezt a dokumentumfilmet a Rosszija 1 orosz állami televízió munkatársai készítették, bemutatva részletesen a Donbasszban, 2014 után kialakult helyzetet és azt a hátteret, amelyről a “mindig demokratikus” nyugat mélyen hallgat.

Nagyon sokan nem tudják, hogy mi is történt 2014 után Ukrajna keleti részén, mi vezetett valóságosan oda, hogy Oroszország kénytelen volt a 8 éve ott zajló tragikus állapotok miatt közbelépni. A nyugati média mindazokról az eseményekről, melyek az orosz beavatkozáshoz vezettek, mélyen hallgatott az elmúlt 8 évben, és mélyen hallgat ma is.

Az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak felelőssége az események kialakulásában megkérdőjelezhetetlen. Ennek ellenére az elsöprő erejű nyugati média olyan valótlanságokat állít Oroszországgal kapcsolatban, melyeket józanul gondolkodó emberek természetesen nem hisznek el. Ugyanakkor egyöntetű céljuk, hogy Oroszországot is kifosszák ugyanúgy, ahogyan azt nagyon sok más állammal megtették a II. világháború után.

Oroszország kifosztása, az ott található ásványkincsek és energiaforrások megszerzésének célja a Szovjetunió felbomlása után a jelcini (Borisz Jelcin volt orosz elnök) Oroszországban már majdnem sikerrel járt. Azonban ez a folyamat megakadt, amikor Vlagyimir Putyin került Oroszország élére. Az Egyesült Államok azonban Oroszországgal szembeni elképzeléseit nem adta fel. Ehhez felhasználta Ukrajnát és jelenleg is ezt teszi.

Ukrajnában olyan kormány van hatalmon, melyet Washington a 2014-es majdani puccs eredményeként ültetett a kijevi hatalomba. Ez a bábkomány minden, az Egyesült Államokból érkező parancsot teljesít. Az ukrán vezetés saját népét sem kímélve tökéletes hűbéresként végzi a feladatát.

Ahhoz, hogy teljes képet alkothassunk és az összefüggéseket is megértsük a jelenleg Ukrajnában zajló eseményekkel kapcsolatban, mindenképpen ajánljuk ennek a kiváló, magyar felirattal rendelkező filmnek a megtekintését.

Külön köszönetet mondunk annak a kollégának, aki a filmhez elkészítette a magyar feliratot.

A mai orosz-ukrán konfliktusról!!!!

Jól látható, hogy az egész emberiséget kifosztó, eladósító, gyarmatosítók, és az őket kiszolgáló globalista élősködő politikusok, a globális médiájukkal karöltve, összefogtak Oroszország ellen. Faji alapon korlátozásokat vezettek be az orosz emberek ellen. SEHOL 1 FAJVÉDŐ!! Mert egy álszent, hazug banda áll a háttérben!! NATO = USA! Meddig is nyomultak Európában előre, a béke és a demokrácia köntösébe bújva? Egészen addig, amíg rá nem ültek az oroszok nyakára, mert ez volt a cél!

A nyugati hazugságbirodalom célja nem az ukrán emberek megmentéséről szól és szólt SOHA, hanem az USA világuralmi törekvéseiről, EZT SZOLGÁLJA A JELENLEGI UKRÁN VEZETÉS IS, ami az egypólusú világrendszert, a totális kontrollt és globális diktatúrát jelenti az egész emberiség ellen!!! TETSZIK A PROGRAM? EZ AZ USA ÉS AZ EU PROGRAMJA! MINDEN MÁS CSAK ESZKÖZ EHHEZ A PUSZTÍTÁSHOZ! Ezek voltak globális szinten az elmúlt 2 év hazugságai a járvánnyal kapcsolatosan, az országokra rákényszerített migrációs pusztítás, a gazdasági korlátozások, a munkahelyi zsarolások, a kényszeroltások, az emberi jogok sárba tiprása, aminek közel sincs vége, és most az Oroszország elleni szankciók, hogy tönkretegyék Európa lakosságát, hogy olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek az emberek, hogy elfogadják az ÚJ VILÁGRENDET!!!

A világuralomra törekvő USA - gáz- és olajembargót, azaz amerikai függőséget és általános elszegényedést akar Európában, hogy mindent az USÁ-tól kelljen vásárolni többszörös áron. Lehet ábrándozni az orosz gázfüggőség megszakításáról, de erre reális esély nincsen. Az amerikai palagáz még a magyar éves gázfelhasználás 1%-t sem lenne képes kiváltani, nemhogy a németét. A katari gázkitermelést már India és Kína évekre lekötötte, a norvég pedig most is teljes kapacitással működik. A Közel-Keleti gázmezők kiaknázását pedig a fényességes Nyugat lehetetlenítette el az iraki és szíriai háborúkkal, meg az ISIS-el.

Ennek a globális pusztító tervnek a megvalósításához, még Oroszország útban van! ERRŐL SZÓL A TÖRTÉNET! NEM OROSZORSZÁG RABOLTA LE ÉS ADÓSÍTOTTA EL AZ EGÉSZ EMBERISÉGET, ÉS NEM ŐK AKARJÁK FELSZÁMOLNI A NEMZETÁLLAMOKAT!!!!

Az USA-t kiszolgáló EU globalista nemzetgyilkos politikusaink által hozott szankciókat Oroszországgal szemben, meg mi fogjuk megfizetni! Mi vár az európaiakra? Részletek: https://www.napitema.com/2022/05/nyikolaj-patrusev-nyugati.html

Loading 1 comment...