Premium Only Content

Donbassz - A Rosszija 1 Tv megrázó erejű dokumentumfilmje (18+)
A film megrázó erejű felvételeket jelenít meg, éppen ezért szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánljuk megtekintését.
Ezt a dokumentumfilmet a Rosszija 1 orosz állami televízió munkatársai készítették, bemutatva részletesen a Donbasszban, 2014 után kialakult helyzetet és azt a hátteret, amelyről a “mindig demokratikus” nyugat mélyen hallgat.
Nagyon sokan nem tudják, hogy mi is történt 2014 után Ukrajna keleti részén, mi vezetett valóságosan oda, hogy Oroszország kénytelen volt a 8 éve ott zajló tragikus állapotok miatt közbelépni. A nyugati média mindazokról az eseményekről, melyek az orosz beavatkozáshoz vezettek, mélyen hallgatott az elmúlt 8 évben, és mélyen hallgat ma is.
Az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak felelőssége az események kialakulásában megkérdőjelezhetetlen. Ennek ellenére az elsöprő erejű nyugati média olyan valótlanságokat állít Oroszországgal kapcsolatban, melyeket józanul gondolkodó emberek természetesen nem hisznek el. Ugyanakkor egyöntetű céljuk, hogy Oroszországot is kifosszák ugyanúgy, ahogyan azt nagyon sok más állammal megtették a II. világháború után.
Oroszország kifosztása, az ott található ásványkincsek és energiaforrások megszerzésének célja a Szovjetunió felbomlása után a jelcini (Borisz Jelcin volt orosz elnök) Oroszországban már majdnem sikerrel járt. Azonban ez a folyamat megakadt, amikor Vlagyimir Putyin került Oroszország élére. Az Egyesült Államok azonban Oroszországgal szembeni elképzeléseit nem adta fel. Ehhez felhasználta Ukrajnát és jelenleg is ezt teszi.
Ukrajnában olyan kormány van hatalmon, melyet Washington a 2014-es majdani puccs eredményeként ültetett a kijevi hatalomba. Ez a bábkormány minden, az Egyesült Államokból érkező parancsot teljesít. Az ukrán vezetés saját népét sem kímélve tökéletes hűbéresként végzi a feladatát.
Ahhoz, hogy teljes képet alkothassunk és az összefüggéseket is megértsük a jelenleg Ukrajnában zajló eseményekkel kapcsolatban, mindenképpen ajánljuk ennek a kiváló, magyar felirattal rendelkező filmnek a megtekintését.
Külön köszönetet mondunk annak a kollégának, aki a filmhez elkészítette a magyar feliratot.
-
22:07
Jasmin Laine
15 hours ago'You Think This Is NORMAL?!'—U.S. Official STUNS CTV With BRUTAL Mic Drop
66227 -
LIVE
BEK TV
22 hours agoTrent Loos in the Morning - 7/31/2025
312 watching -
LIVE
The Bubba Army
21 hours agoShannon Sharpe FIRED after Sex Lawsuit - Bubba the Love Sponge® Show | 7/31/25
3,632 watching -
21:23
DeVory Darkins
1 day ago $6.63 earnedTrump makes STUNNING Admission regarding Epstein and WSJ settlement
14.6K95 -
8:14
MattMorseTV
15 hours ago $4.84 earnedTrump just DROPPED the HAMMER.
23.2K34 -
2:47:03
Patriot Underground
19 hours agoTruthStream RT w/ Joe & Scott (7.30.25 @ 5PM EST)
35.8K24 -
42:04
World2Briggs
16 hours ago $0.83 earnedRanking All 50 States By Natural Beauty Will Shock You!
3.43K1 -
42:46
The Kevin Trudeau Show Limitless
21 hours agoManifest Anything: The Secret Teachings of Kevin Trudeau
1.7K3 -
LIVE
Culture Crack
1 hour ago🔴 FINISHING Games | Metal Gear Rising, Prototype 2, Callisto Protocol + Online Safety Act Discussion
39 watching -
DVR
saiyagamertv
5 hours agoIm ready to RUMBLE lets WIN!!
45