Premium Only Content
Skizofrénia és szánalmas hazudozás húsvéti kiadásban
Húsvéti találós kérdésünk a következő: ki az, aki néhány éve még imádta a magyar kormány minden cselekedetét, fel is szólalt többször, pozíciója volt (csak nem elég magas), és aki kimondta, hogy Magyarországon a legjobb fiatalnak lenni? A kérdéssor folytatódik: ki ugyanaz az ember, aki 2024-ben és 2025-ben már úgy gondolta, hogy minden rossz hazánkban, a jobboldali kormányzás pedig 15 év alatt folyamatosan teljesen csak rosszat csinált. Valóban, Magyar Péterről beszélünk és igen, skizofrénnek kell lenni ahhoz, hogy ezt a kettőt össze lehessen simítani. Már csak ez a feloldhatatlan önellentmondás elég ahhoz, hogy normális ember intsen egyet és messze meneküljön ettől a szektától és arról még nem is beszéltünk, amit Magyar Péter az utóbbi hónapokban csinált, ahogyan uszított, hergelt és ahogy pellengérre állított embereket csak azért, mert nem kritikát mertek megfogalmazni. A Karanténvlog emellett kicsit kielemzi Kollár Kinga szánalmas tiszás mentegetését is, illetve a magukat függetlennek nevező, kőbalos és liberális médiumok izzadságszagú próbálkozását Kollár mosdatásában. Tartsatok most is velünk!
-
LIVE
TundraTactical
6 hours agoMatt Hover (CRS Firearms) Released This Week, Glock Gen 6 is Here, and More Tonight At 9pm CST
86 watching -
LIVE
SpartakusLIVE
4 hours agoNEW Buyback Mode is the MOST FUN I've had on WZ in YEARS
129 watching -
LIVE
Adam Does Movies
2 hours agoThe Best & Most Overrated Christmas Movies - LIVE!
59 watching -
LIVE
BubbaSZN
5 hours ago🔴 LIVE - SLAYING ZOMBIES W/ CATDOG UNTIL MY BDAY AT 12AM!
67 watching -
LIVE
SlingerGames
1 hour agoRumble Spartans, ASSEMBLE! | Push for 400 Followers
35 watching -
xXFadedAngelXx
5 hours agoSPARTAN NIGHT! Featuring the Communiy! Thanks @OhHiMark! & @Phyxicx! for the invite
157 -
LIVE
AdmiralSmoothrod
4 hours agohalo MCC - Multiplayer Rumble No. 21 - its gonna get sticky
29 watching -
UPCOMING
BlackDiamondGunsandGear
2 hours agoNEW Glock Gen6 / Still Hate them / After Hours Armory
64 -
8:49
Hollywood Exposed
3 hours agoBill Maher Explodes After Killer Mike Refuses Any Accountability On Air
40 -
UPCOMING
DLDAfterDark
2 hours agoThe Average Gunfighter - Gen 6 Glocks - The After Hours Armory
57