Kutatják a közvéleményt vagy befolyásolják?
A 2022-es választásokon némely közvélemény-kutatók nem igazán találták el a végeredményt. Lehet, hogy nem is akarták? A közvélemény-kutatás egy kisebb országban elég belterjes szakma, és nem mellesleg nagyon kell érteni hozzá: a piac méretéhez képest rengeteg munkát kell belerakni ahhoz, hogy reális eredmények legyenek elérhetőek. Ráadásul ritkán van ellenőrzési lehetőség, és az általános vagy országos választásokon derül csak ki, hogy az adott cég jól tudja-e. És azt akkor sem lehet tudni, hogy mi ment félre. Nehéz szakma ez, már annak, aki szakmaként űzi.
60
views
1
comment
Dobrev szerint egész Közép-Európa és a Baltikum is irigykedett a Gyurcsány-korszak nagyszerűségére
Amikor a kommunisták hazudnak – és köszönéskor is így tesznek – akkor igyekeznek nem túl szerénynek maradni, hiszen ha már lúd, legyen kövér. Sok elképesztő és hihetetlen gyalázatosságot hallottunk már tőlük, néha felhorkantunk, de meglepődni egyre ritkábban szoktunk. Főleg akkor nem, amikor a szégyenteljes múltjukat szokták letagadni, de újabban már ez is kevés nekik. Gyurcsány felesége ugyanis egy tatabányai bolsevik munkásőr-találkozón arról beszélt, hogy 2010 előtt, a Gyurcsány-korszakban egész Közép-Európa, sőt a lengyelek és a Baltikum is irigykedett hazánkra, annyira jó volt itt élni. Bátran felhívta a bólogató és rákosista stílusban tapsoló sleppet, hogy ők is képzeljék el ezt az alternatív valóságot, amikor a világ számára a csőd, a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, a fojtogató devizahitelek és a brutálisan emelkedő rezsi volt a követendő példa. A kommunista varázsfelhő működött, a taps megjött, a Karantén pedig lecsapott. Ezen a szolid gyűlésen egyébként Kunhalmi Ágnes is baloldali diktatúráról álmodozott, amit szerényen valódi demokráciának nevezett, de Karácsony Gergely is részt vett a vörös dzsemborin, ahol erősen savanykás mosollyal beszélt a semmiről. A Karantén azonban Magyar Péter újabb Johnny English-szerű árnyékbalhéjával is foglalkozott, hiszen a belpesti messiás most azt hirdeti, hogy nem engedi a titkosszolgálat a közösségi oldalakon történő élő közvetítéseit. Ez azonban még kevés neki, ezért olyan otromba bullshit-tel tömi a követői agyát, hogy megszerezték ugyan a megfelelő mennyiségű aláírást a megyei listákhoz, ám mivel sok áruló furakodott már az elején közéjük, inkább nem indulnak el. Igen, mindig van mélyebb. Nézzétek a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a Youtube- és Rumble csatornáinkra, valamint keressetek bennünket a TikTokon is!
118
views
2
comments
A baloldalnak nemcsak a kampányidőszakban kell a piacon hangoskodni, hanem dolgozni is kellene
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere immár 2006 óta vezeti a kerületet és a Mi kérdezünk című műsorunkban beszélt az elmúlt tizennyolc év tapasztalatairól, a befektetett energiáról és munkáról, valamint az előtte álló tervekről. Kovács Péter immár negyedik ciklusának végén jár a Kertvárosban, de újabb energiákat mozgósítva, rengeteg ötlettel és tervvel készül a következő megmérettetésre. A polgármester visszaemlékezett a legsötétebb Gyurcsány-korszak időszakára, amikor 2006 és 2010 között kellett irányítania a kerületet, hatalmas ellenszélben és kormányzati támogatás nélkül, ám mégis sikereket elérve. Kovács felsorolta az elmúlt tizennyolc eredményeit, a földutak leaszfaltozását, a fejlődő, nemcsak szavakban a zöldítést célul kitűző önkormányzat munkáját, és a baloldal kerékkötő tevékenysége is szóba került. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek. A kerület polgármesterének célja a rend, tisztaság, egy osztrák kisváros példája, amelyet nemcsak szavakkal, hanem tettekkel érnek el. Végül nem maradhatott el a Fővárosi Közgyűlésen eltöltött hosszú évek tapasztalata sem, hiszen Kovács Péter a XVI. kerületet képviseli ennek a ciklusnak a végéig, innentől azonban csak a kerületre koncentrál majd. A Fővárosi Közgyűlésben 2019 óta a baloldal van többségben, Karácsony Gergely diktatórikus városvezetése, a csődközeli állapot, a mutogatások pedig feladták a leckét a kormánypárti frakciónak, hiszen nehéz a baloldali széllel szemben dolgozni és eredményeket elérni.
123
views
Azért ilyen különösen undorító az ellenzék választási kampánya, mert amerikai mintára készült
Most van Magyarországon először igazi amerikai típusú választási kampány. A teljesen gátlástalan kampányolás bizonyos elemei már persze évtizedekkel korábban is előjöttek, külföldi beavatkozási kísérletek is voltak mindig, de totális, a választói szándékokat alapjaiban felülíró, szinte teljes egészében a közösségi platformokra támaszkodó projektet még nem futtattak nálunk. Az is valószínű, hogy a “mesterséges intelligenciát”, amelyet a nagy techcégek magyar fogyasztókra (választókra) vonatkozó adatbázisain futtatnak és ez alapján kampányolnak és mozgósítanak, Magyar Péter esetében próbálják ki nálunk először. Bizonyosan valamelyik szeretett szövetségesünk szponzorációjában. Így tudnak mélyebb és aljasabb indulatokat szítani, és a szokásosnál is alaptalanabb várakozásokat kelteni. 2022-nél is sokkal rosszabb a világhelyzet, és most is sokak érdeke, hogy ne a magyar érdekeket érvényesítő kormánya legyen az országnak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
205
views
1
comment
Cseh Katalin nem tud hibázni: most az UEFA elnökének könyörög, hogy büntessék meg a Fradit
A Momentumnál a munka, tudás és az akarat általában hiánycikk, de ha hazaárulásról van szó, akkor megrázzák magukat és utolsó erejüket is bevetik a nemtelen célok érdekében. A Karanténvlogban többek között szóba került Cseh Katalin újabb alakítása, a Fradit mószerolta be az UEFA elnökénél, azon visítva, hogy az esetleges Gazprommal kötendő szponzori szerződés miatt büntessék meg a magyar rekordbajnokot. Láthatóan kegyetlenül fáj minden a Momentumnál, az országnak sikereket hoz, netán több bevételt. Ezt a hozzáállást láthattuk akkor is, amikor az uniós pénzek Magyarországra érkezését igyekeztek minden eszközzel megakadályozni, majd skizoid jelleggel azzal büszkélkedtek, hogy amúgy a Momentum hozza el a pénzeket hazánkba. Az értelmetlen és érthetetlen önellentmondás nem számít az erdélyi magyarok helyett románokat támogató párt körében, szinte önkívületben harcolnak a magyarok ellen.
188
views
1
comment
Karácsony büszke az elmúlt éveire Budapest élén, és röhögve várja Orbán Viktor lemondását
Egyre zaklatottabb állapotba kerül a magyarországi baloldal, akik amellett, hogy a kígyót-békát kiáltanak a magyar kormányra, egymással is derekasan marakodnak. Miközben David Pressman régóta nem nagykövetként viselkedve osztja a parancsokat és a külföldi pénzt percembereknek, a maradék konc különösen felértékelődik számukra. A majális azonban örök. Legalább is a baloldal ezt hitte, de lassan már senki sem tudnak megmozgatni az emberektől elszakadt öltönyös baloldaliak, akik régen még jók voltak pár sörre és virslire a május elsejei dzsemborikon. Azóta egyre több ember jött rá, hogy a munkásokért aggódó baloldaliak alapvetően csak saját magukat szeretik, az általuk hangoztatott, kisembereket segítő, örök boldogságot ígérő szólamok csak úgy elszállnak a szélben. A Karanténvlog a régi szocialista majálisok felidézést követően Karácsony Gergely újabb tragikomikus szereplését hozta el nektek, a budapesti főpolgármester ugyanis jól ismert favicceivel operált az ATV-ben, ahol röhögve jelentette ki, hogy senki sem emlékszik arra, hogy kiadott egy könyvet, mert akkor mondott le a köztársasági elnök, de vállalja, hogy továbbra se ismerjék meg a könyvét, ha Orbán Viktor is lemond. Azt senki sem mondta meg neki, hogy a könyve így se, úgy se érdekel senkit. Karigeri itt még nem állt meg, megsértődve védte a Szentkirályi Alexandra által lekaszált gyomnövényeket és a derékig érő gazt a főváros területén. Végül a hazaáruló Momentum újabb öngóljáról is beszámolunk, akik egyszerre mondják azt, hogy ők hozták el az uniós pénzeket hazánknak, a következő megszólalásukban pedig arra büszkék, hogy meggátolták a pénzek Magyarországra érkezését. Cseh Katalin pedig feltette az i-re a pontot, ugyanis fenyegető levelet írt az UEFA elnökének, hogy büntesse meg a Ferencvárost, ha kell, zárja is ki a nemzetközi kupákból, mert szóba került a Gazprommal történő szponzori szerződése. Nézzétek most is a Karantént, megéri!
176
views
2
comments
Most úgy tűnik, hogy a Donáth Anna által vezetett Momentum lesz Magyar Péter első áldozata
A Momentum Mozgalom csak a kártékonyságában hasonlít a hosszú szenvedés után másfél évtizede kimúlt SZDSZ-hez, értelmiségi holdudvaruk nem mérhető össze. Még a boldogult Jobbik is izmosabb értelmiségi hátországot tudott felmutatni, mint a nómenklatúra unokák pártja, akik úgy látszik nem vegyültek családilag a szakértelemmel, sőt messze elkerülték még a kommunikációs szakembereket is. A Momentum már évek óta csak azzal tudott bent maradni a közbeszédben, hogy minden lehetséges fórumon rossz hírét keltette Magyarországnak, egyszerre a kormánynak és az országnak, bármiféle egyéb mondanivalóra nem futotta nekik. Azt sem ismerték fel, hogy a pártnak nincsenek törzsszavazói, a hangulat, amely az olimpiai pályázat megfúrása idején “megcsinálta őket”, rég elillant. A kidolgozatlan távolodási kísérletük a DK-tól, illetve a Magyar Péter-jelenség pont a legrosszabbkor gyalulja le őket, az EP választások előtt, amelyen öt évvel ezelőtt sikerült legitimálni magukat, valószínűleg először és utoljára. Nem fognak hiányozni. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
215
views
A Momentum szerint összeomlóban a kormány, és ez az ő pártjuk érdeme
A mélységek hete áll ismét mögöttünk, hiszen a DK-s Molnár Csaba odáig süllyedt amúgy sem túl magas pozíciójából, hogy közösségi oldalán szavaztatott arról, hogy Orbán Viktor demokrata hős, vagy egy g*ci. Ehhez még hozzá is szólt, hogy szerinte az utóbbi. A Gyurcsány-szektától semmi sem meglepő, azonban azok, akik magukat a legeurópaibb pártnak nevezik, ismét csak az aljassággal vetették észre magukat, hiszen magát politikusnak nevező ember így nem viselkedhet. Ezen kívül az ugyancsak gyurcsányista Arató eszméletlen demagóg szólamát is kivesézte a Karantént, hiszen úgy látszik, hogy a DK-sok Gyurcsány iránti hűsége mindhalálig tart, bármilyen orbitális ostobaságot is kell az emberek elé tárni. A vlogban foglalkoztunk a túldimenzionált, láthatóan a baloldalnak kedvező közvélemény-kutatások céljaival is, hiszen az egymásnak is teljesen ellentmondó kutatások eredményei minden választás előtt azt igyekeznek üzenni a bizonytalanoknak és a passzívaknak, hogy jelen esetben Magyar Péter szárnyal, érdemes rájuk szavazni. Végül egy egészen megdöbbentő momentumos geggel zárjuk a Karantént, hiszen Donáth Anna elmondta, hogy hatalmas repedések vannak a kormányban, összeomlóban az irányítás, ezt pedig nekik, azaz a jelenleg 4 százalékos Momentumban köszönhetik a magyar emberek. Az őrület folytatódik. Nézzétek most is a Karantént, megéri!
190
views
1
comment
711 szavazatot szerezve nyert előválasztást Juhász Péter, ez a rendszerváltás kezdete a Belvárosban
A NatCon konzervatív, jobboldali konferencia betiltása a szólásszabadság és a gyülekezési jog sárba tiprása volt, közben pedig ezek az emberek oktatnak bennünket demokráciáról, jogállamiságról. Azonban most túllőttek a célon, ezt az is bizonyította, hogy rengeteg magát liberálisnak mondó vezető politikus is szégyenteljesnek nevezte a török származású brüsszeli kerületi polgármester lépését. Az ügy azóta elrendeződött, de érdekes volt látni, hogy a magyarországi baloldalból most is csak a káröröm és a rosszindulat fakadt ki. Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin sem rejtette véka alá kaján örömét, akkor, amikor külföldi gazdáik is inkább elfordították az arcukat, a valaha a jobboldalhoz tartozó Jobbik elnöke például úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor csak azt kapta, amit itthon csinál az ellenzékkel. A Karanténvlogban ezen kívül szóba került Juhász Péter előválasztási győzelme is, ahol a 23 ezres V. kerületben sikerült 711 szavazattal megnyerni a nagy tusát, így ő indulhat majd Szentgyörgyvölgyi Péter, regnáló fideszes polgármester ellen. A botrányt botrányra halmozó baloldali politikus magabiztos, szerinte már meg is kezdődött a Belvárosban a rendszerváltás. Ehhez elég volt bő 700 szavazat is. Kabaré a Karanténban.
207
views
Brüsszel demokráciáról oktat, de diktatúrát alkalmaz, a magyarországi baloldal meg tapsikol hozzá
Mint ismeretes, a török származású, szélsőjobboldallal haverkodó brüsszeli szocialista kerületi polgármester betiltotta a nemzetközi jobboldali NatCon konferenciát, ahol többek között Orbán Viktor is felszólalt. A szólásszabadság és a gyülekezési jog bolsevik jellegű sárba tiprása még a liberális belga miniszterelnökben is szégyenérzetet keltett, így végül a konferenciát meg lehetett tartani. Érdekes módon, ezek a brüsszeliek oktatnak bennünket demokráciáról, miközben az orwelli világ sötétségbe igyekeznek borítani Nyugat-Európát, sőt, a diktatúraexportot kiterjesztenék hazánkra is. A történet különlegessége, hogy a magyarországi baloldal ugyan tessék-lássék módon kijelentette, hogy a gyülekezési jogot nem szabad bolygatni, de Cseh Katalin sem bírta ki, egyből szélsőjobbozni kezdett. A Karantén azt is észrevette, hogy a köpönyegforgató, teljesen levitézlett Jobbik jelenlegi elnöke, Gyöngyösi Márton ennél továbbment. A korábban Izraelt terrorállamnak nevező majd David Pressmannal széder-esten bájolgó Gyöngyösi ugyanis azt írta ki közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor csak ugyanazt kapta vissza Brüsszelben, amit itthon csinál az ellenzékkel. Felmerül bennünk a kérdés, hogy Gyöngyösi és brigádja mikor nem gyűlhetett össze, mikor volt olyan, hogy ne mondhatták el a véleményüket, mikor történt olyan, hogy a baloldali hídfoglalókat ne engedték volna hőbörögni? A rendőrök még kesztyűs kézzel is bántak ezekkel az emberekkel, nem úgy, ahogy Gyurcsány pribékjei tették 2006-ban az ártatlan emberekkel. A Karantén ezen kívül Dobrev Klára lázálmával is foglalkozott, aki ismét előrehozott választásokról bugyborékolt az éterbe, de önleleplező módon elmondta azt is, hogy akik ismerik őket, tudják, hogy mire számíthatnak tőlük. Nos, ezt minden magyar ember tudja, aki átélte a 2010 előtti hazaáruló ámokfutásukat és soha többet nem kér belőlük. Nézzétek most is a Karantént!
158
views
3
comments
Dobrev Klára szerint Európa végre elérte a tökéletes kommunizmust, követni kellene őket
Megőrülő világunk kellemetlen jelensége, hogy Dobrev Klára egyre többet szerepel a magyar nyilvánosságban. Az árnyékminiszterelnök időnként kilép a fényre, hogy forradalmat, proletárdiktatúrát, Európai Egyesült Államokat, megtorlást, internacionalizmust és hasonló kedvességeket követeljen a nyugati progresszió éppen esedékes fogalomkészletét használva. A pánikra minden oka megvan a DK vezetőinek, Dobrev Klára és férjeura a retiküljében Karácsonnyal és az MSZP zsebpiszok jellegű maradékaival már felőrlődésben lévő centrális erőterecske, balról Magyar Péter, jobbról a Kutyapárt szorongatja. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
184
views
Magyar Péter és a Gyurcsány-szekta együtt készül előrehozott választásokra, de miért is?
Egyre nagyobb a tét, egyre nagyobb kamuk és vérlázító hazugságok érkeznek az ellenzéki térfélről. Nagy úr a pánik, hiszen Magyar Péter megjelenése nem csak saját magát zavarta meg, hanem a teljes levitézlett baloldali palettát is, akik maradék híveiket és elvesztik, szétforgácsolódnak. A baloldali csodavárás olyan méreteket öltött, hogy lassan minden bokorból várható egy-egy zsebmessiás. A Momentum és az MSZP már az 5 százalékos bejutási küszöb alatt, Gyurcsányék népszerűsége is nagyot csökkent, úgy látszik sokan sorakoztak fel csupán azért a szemkilövető mögött, mert ő volt a leghangosabb, közben Magyar Péter egyre nagyobb szeletet hasít ki a baloldali pártok bűzölgő tortájából. A demagógia pedig annyira erős, hogy Magyar és Gyurcsányék is ugyanazal a bornírt ostobasággal hergelik a híveiket, hogy az EP-választásokat követően előrehozott választásokat kell majd tartani Magyarországon. De miért is? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Európai parlamenti képviselőket választanak az emberek, illetve hazánkban önkormányzati választások is lesznek. Ráadásul Gyurcsányék úgy készülnek erre a káoszteremtésre, hogy bő 10 százalékon áll a pártjuk. Úgy akarják elzavarni a kormányt, hogy annak népszerűsége több mint 30 százalékkal megelőzi a DK-t, a többi baloldali pártról pedig nem is beszéltünk, akik 1-2 százalékon tengetik mindennapjaikat. A Karanténvlog már nem is csodálkozott, hogy Magyar Péter ugyanarra a tettre készül, hasonlóan érthetetlen indokokkal. Végül adásunkban Dobrev munkásőr retorikáját követően, Cseh Katalin és Donáth Anna elképesztő kamuorgiája is terítékre kerül, hiszen a Momentum politikusai szerint ők hozták el az uniós pénzeket hazánkba - miközben bevallották, hogy ők gátolták, valamint Cseh ismét felszólalt a cégek uniós pénzek körüli korrupciója ellen. Ne felejtsük, hogy még mindig tart a nyomozás Cseh Katalin 5 milliárd forintos uniós pénzzel történő visszaélése miatt, ami édesapjával közös cégei kapcsán merült fel. Nézzétek most is a Karantént!
345
views
3
comments
Baranyi Krisztina már mindenkit maga ellen haragított Ferencvárosban, mi lesz ennek a vége?
Ferencváros tényleg a baloldali összefogás laboratóriuma lett, hiszen látszik, hogy amit lehet, tönkretesznek, a többihez meg nem értenek, egymást pedig leszalámizzák. Négy és fél év alatt tulajdonképpen kiderült, hogy a káoszon és romboláson kívül nem értenek semmihez, és a jobboldal elleni gyűlöleten kívül csupán egymás lenullázása okoz örömet nekik. A beszélgetés során szóba került az a két momentumos önkormányzati politikus, akik kiléptek pártjukból, mert a Momentum Baranyi mögé állt be, ők pedig a több éves tapasztalat alapján nem képesek elfogadni ezt a döntést. Nem túl jó hír ez Baranyinak, akinek a renoméja egyre csökken, és egyre inkább a saját egykori szövetségesei azok, akik folyamatosan ütik be a szögeket a magát függetlennek füllentő polgármester politikai koporsójába. A ferencvárosi lakosok pedig csupán annyit érzékelnek, hogy azok a személyek, akik az ő gyarapodásukat hivatottak előremozdítani, a kerülettel nem foglalkoznak, a bevételeket elszórják, vagy büntetésként fizetik, miközben gyalázzák azt a jobboldalt, akik vezetése alatt összehasonlíthatatlanul jobban teljesített Ferencváros. És mi jön vajon még?
181
views
1
comment
Karigeri ötletek és elvégzett munka híján újabb Lakógyűléssel készül az önkormányzati választásokra
Közelednek az EP- és önkormányzati választások, ilyenkor pedig mindenki meg akarja mutatni, hogy mit tud, vagy elrejteni, hogy mit nem tud. Karigerinek nincs könnyű dolga, mert négy és fél év alatt tulajdonképpen semmire sem lehet büszke, az előző városvezetés által elkezdett projekteket késve, csökkentett műszaki tartalommal és drágábban fejezték be, saját beruházások pedig nem voltak. Sírás annál inkább, pedig a főváros bevétele jóval magasabb lett, köszönhetően például a megemelkedett iparűzési adóra, ehhez képest csődben van Budapest. Karácsony eredményekkel tehát nem kampányolhat, ugyanis a darázsgarázs, méhlegelő, graffiti falak, utcazenepontok és párakapuk még látványnak is kevésnek bizonyultak, az ígéretei pedig már senkit sem érdekelnek. A főpolgármester bárgyú módon próbál előre menekülni, hiszen meghirdette az újabb Budapesti lakógyűlést, az elsőn a fővárosiak mintegy 6-7 százaléka mondta el a véleményét, amit ő sikernek tekintett. Ennek apropóján pedig Karácsony azt is elmondta, hogy ez a budapestiek akarata. Igen, 6-7 százaléknyi ember szava, akik utcazenepontokra és graffiti falakra szavazhattak. A Karantén nem kerülhette meg Magyar Pétert sem, aki a Spinoza házban mesélt arról hogy ő tulajdonképpen liberális, szembemenve mindazzal, amit eddig mondott magáról, de legalább már azt is tudjuk, hogy milliók állnak mögötte. A Spinoza ház Vona Gábornak már lejtmenetet okozott, kíváncsiak leszünk, hogy Magyarnak milyen irányt szab. Végül az egyre csöndesebb, de legalább még demagógabb és hergelő Gyurcsány-szekta mindennapjaiba is betekinthetünk a Karantén segítségével! Nézzétek most is a vlogot, megéri!
287
views
3
comments
Gyurcsányék húsvétra gyűlöletet küldenek és ismét szétosztanák mások vagyonát egymás között
A Karanténvlog mostanában nem tud nem belekerülni a kisstílű Magyar Péter-féle bosszú örvényébe, most pedig a Varga Judit által adott megrázó interjút sem hagyhattuk ki. Keserűséggel konstatáltuk, hogy a sok érző lelkű baloldali csodaváró, akik minden gyanús mozdulatra bántalmazást kiáltanak, most vagy csöndben vannak, vagy cinikusan nevetgélnek. Az erkölcsi üresség és ferdeség nem újdonság, ez a görbe tükör azonban így is elborzasztó képet fest sokakról. A mostani időszak más furcsaságokkal is jár, hiszen Gyurcsány Ferenc szektája kissé háttérbe szorult, a zsigeri gyűlölet és olcsó hergelés világbajnokai elől ugyanis ellopták a show-t. A gyermekekért émelyítő álságossággal aggódó DK a nőbántalmazás mellett természetesen már nem áll ki, azonban így is van muníció a tárban. Gyurcsányék bolsevik elitkommandója ugyanis közösen készített egy húsvéti üzenetet, amelyben egyenként hazudoznak, fenyegetnek és hergelnek a káosz és anarchia érdekében. A szokásos üzenetek mellett azt harsogják az arcunkba, hogy elveszik másoktól a vagyont és majd szétosztják... de hogy kik között, azt nagyon jól tudjuk az elmúlt évszázadból, hiszen a mások tulajdonát egymás között osztották szét az elvtársak, majd aztán egymást is leszalámizták. A feltámadás ünnepén ne felejtsük, hogy soha többet kommunisták, mert megint pórul járunk. Áldott, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!
251
views
3
comments
Hogyan képesek a baloldali gyűlölködők ilyen cinikusan nevetni Varga Judit tragédiáján
A Karanténvlog különkiadásában érthetetlenül álltunk a baloldali hőbörgők lelketlensége előtt. Azok az emberek, akik minden gyanús jelre bántalmazást kiáltanak és akkor is a női jogokról ordibálnak, ha nem szükséges, most részben csöndben vannak. Részben pedig sajnos cinikus röhögésben törnek ki, mert úgy látszik, a politikai beállítottság, a gyűlölet erősebb annál hogy egyáltalán elgondolkozzanak egy bántalmazási ügy részletein. Most ömlesztve küldik a gusztustalannál gusztustalanabb üzeneteket, cinikusan röhögve Varga Judit fájdalmán, egyesek alapból elutasítják, hogy akár igazságmorzsák is lehetnek a kitárulkozásában, mások még el is hiszik neki a bántalmazást, mégis azt mondják, hogy jó ez így. Egyes baloldalhoz köthető celebek szerint, ha igaz is, hogy Magyar Péter bántalmazó, az nem jelent problémát, mert “szét kell választani” a magánéletet és a politikát. A baloldali csodavárás és messiáskeresés ilyen sötét odúba taszítja ezeket az embereket, akik saját magukról rántják le a leplet, hogy valójában sosem voltak jó emberek, csak jóemberkedtek, a lelkük sötét mocsár, amiben már régen elvesztek a gyűlölködés közepette.
159
views
1
comment
Főleg a csalódott, csodaváró baloldaliakat szólítja meg Magyar Péter, de fogy a glória a feje fölül
r, de fogy a glória a feje fölül – Karanténvlog
Ez a hét kivételesen nem Gyurcsány Ferencék visszataszító köpködéséről szólt, ám ez nem azt jelenti, hogy a bolsevik vezér jó útra tért volna. A csodaváró baloldali szavazók boldogtalansága azonban annyira látványos, hogy Magyar Péter színre lépése és vergődése egyből sokukat eltántorítja eddigi lieblingjeiktől. Láthatóan ez már a baloldalt is zavarja, akik észrevették, hogy egyre szűkülő táboruk további megroggyanása már a megszűnés környékére juttatja őket, a Karantén pedig le is csap a mocsárban tapicskoló baloldalra. Hiába a külföldi pénz, ha nem maradnak követők, akkor pedig minek támogatnák őket a tartótisztek? Ezért a nárcisztikus Magyart a HVG gyorsan be is támadta, és bár láthatóan van bőven muníció, sokan még kitartanak mellette, miközben Magyar hatalmas dobszóval bevonult a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre és magával vitte a nagy SEMMIT. Az egyre kellemetlenebb szituációt tereléssel próbálta elsimítani, de hiába fenyegette meg a kormányt és egyes tagjait azzal, hogy el kell majd menekülniük az országból, produkciója egyre szánalmasabb. Aki pedig nem ért egyet vele, egyből zsoldosnak, propagandistáknak és sz*rembernek állítja be. Ez a jelenség azonban kifogta a szelet Gyurcsányék vörös vitorlájából, akik ugyan folyamatosan fröcsögnek, ám egyre kevésbé uralják jelenleg az ellenzéki teret, ebben pedig szerepet játszik a szokásosan túlzó és undorító propagandájuk, amely egyre több embert zavar. Egy gyurcsányista jelölt semmitmondó ígérgetései azért helyet kaptak a Karanténvlogban, hiszen a XV. kerületi Cs. Németh Angéla kijelentéseit és annak cáfolatait érdemes megnézni, valamint a végére tartogattunk egy Donáth Anna-féle gyöngyszemet is, aki rendkívül furcsán beszélt az 1848-as forradalomról, majd a legfontosabbnak azt tartotta, hogy kiemelje ezzel kapcsolatban az etnikai egyenlőséget. Talán előkészületben egy Netflixszel közös alkotás, amelyben Petőfi Sándor is néger lesz? Nem tudjuk, de látva a Momentum és a baloldal hozzáállását, vélhetően még ezt a verziót sem szabad elvetnünk. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!
285
views
3
comments
Magyar Péter hiszterizálta a depressziós ellenzéki törzsszavazókat és összezavarta a baloldalt
Magyar Péter jött és leuralta a magyar nyilvánosságot, mint egy háború vagy egy repülő csészealj megjelenése a Hősök terén. Hiába belpolitikai relevanciájú történés ez elvileg, a dolog nem a politikáról szól igazából, hanem a végtelenül szomorú, életkedvét vesztett ellenzéki szavazóról, aki a 14 éves kudarcsorozat hatására bármilyen rendezvényre kimegy, minden olyan posztot lájkol, amely a lehető legkisebb mértékben is a kormányváltás reményével kecsegteti. A magyar társadalmat a kegyelmi ügy sem úgy érintette meg, ahogy azt az ellenzék szerette volna, de Magyar Péter – szinte mindenki őszinte meglepetésére – az ellenzéki szavazók szívcsakrájába talált be. A csodavárás a legjobb szó erre az egészre. A tegnap este nyilvánosságra került információk alapján, amelyeket a kőellenzéki HVG "oknyomozója" volt szíves előásni a köz számára, a csodából viszont könnyen lehet katasztrófa. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
210
views
1
comment
A Percember Petik nagy hete: kormányváltást az önkormányzati választásokon!
Erős hetünk volt, hiszen egyes ellenzéki dollárbébik már kellően elfáradtak, így a kutya sem volt kíváncsi rájuk, érkeztek azonban új szereplők, valaki pedig reaktiválta magát. De kétség kívül elmondhatjuk, hogy általában a DK a nyertes, akik a bolsevik propagandát a magyar társadalom nyelvcsapjára öntve, folyamatosan okádásra ingerelve tartják magukat felszínen. Rónai Sándorék most is összehozták az egyre unalmasabb fröcsögést, amit a legostobább gyurcsányista szektatagokon kívül más már nem vesz komolyan. De a Petik hete most jött el, hiszen Jakab Péter olyannyira reaktiválta magát, hogy lassan királykoronázására készül és az ATV-ben annak örvendett, hogy pártját 2 százalékosra mérték, amivel több ellenzéki pártot már megelőzött. Ebből a krumplikirály szerint egyenesen következik, hogy a Parlamentet fel kell oszlatni, ráadásul a júniusi EP- és önkormányzati választásokat követően, aminek semmi köze az országgyűlési választásokhoz. De nem Jakab volt az egyetlen, aki királykoronázással egybekötött önömlengést tartott, hiszen Magyar Péter annyira megszerette magát az évtizedek alatt, és annyira örül, hogy vele foglalkoznak, hogy semmitmondóan magabiztossá vált. A Karanténvlogot még a március 15-i események előtt vettük fel, így azt a teljesítményét nem is tudtuk górcső alá venni, ám amit előtte művelt, pont elegendő munícióval szolgáltatott számunkra. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!
209
views
2
comments
Jól befürdött a "független" vlogger, aki korábban nyereményjátékkal segítette volna a balos jelöltet
A legutóbbi Fővárosi Közgyűlés a szokásos izgalmakon kívül hozott egy kis meglepetést is, hiszen nem csak politikusokkal beszélgettünk, hanem egy magát függetlennek nevező vloggerrel is. Bogos Csaba Pécsről érkezett és úgy érezte, hogy nem csak a politikusokat, fővárosi képviselőket kell kérdeznie, hanem a jobboldali sajtó jelenlévő tagjait, elvégre függetlennek lenni komoly feladat. A látszatra már nem sokat adott Bogos, aki a PestiSrácok.hu helyszínen lévő csapatához is odajött, és amellett, hogy nem hagyott minket dolgozni, provokatív kérdéseket próbált feltenni nekünk, ám végül belezavarodott a nagy tervbe. Sőt, azóta is kiderült, hogy nem hogy nem független, hanem már évekkel ezelőtt, 18 évesen csúnyán lejáratta magát. De tudjuk, baloldali körökben az ilyesmi nem számít.
Antrénak már az is jól hangzott, amikor Bogos önellentmondásba keveredett a beszélgetés elején, hiszen a főnöke a baloldali pécsi önkormányzat által kinevezett Máté János, de ekkor még tartott a független hullám. A múltban azonban igazi csemegét találhat az, aki nem rest beütni Bogos Csaba nevét a keresőbe. A saját youtube-csatornáján önmagát pécsi panelprolinak aposztrofáló vlogger ugyanis 2019-ben azzal az indokkal szállt bele a helyi Fideszbe, és a Pécsma oldalába, hogy el akarják hallgattatni, csak azért mert másképp gondolkodik, de semmi baj, neki kétszer annyi elérése van, mint a fideszeseknek. A hős pécsi "független" vloggert a nép bajnokának igyekeztek beállítani, a kommunista szaggal átitatott Szabad Pécs szinte ömlengett a szemeket felnyitó őszinte fiatal srác őszinte vagányságáról. Ám közben kiderült egy apró kis baki, mégpedig az, hogy Bogos iPhone-t akart kisorsolni azok között, akik azóta Pécs baloldali polgármesterének választott Péterffy Attila profilját bekövetik az Instagramon. Micsoda függetlenség.
Ez az elképesztően nyilvánvaló tanúságtétel és otromba önleleplezés láthatóan helyi körökben is kiverte a biztosítékot, ezért Bogosék levették a Péterffyre való utalást, mintha mi sem történt volna, a vlogger szerint 15-20 percig volt csak fenn ebben a formában a nyereményjáték. Így már minden rendben, ugye? A különösen független, ennek okán független Szabad Pécsnek bizony helyreigazítást kellett közölnie, ahogy a kaján 444.hu sem úszta meg, hiszen képernyőfotó bizonyította, hogy Bogos Csaba VALÓBAN iPhone készüléket akart kisorsolni a baloldali jelöltet bekövetők között a saját csatornáján, ezzel is megtámasztva a független influenszerkedést és hiteles tájékoztatást. És ez a fiatal srác érkezett álságos kismosollyal felkérdezni bennünket a Fővárosi Közgyűlésre, mintha ő csak egy érdeklődő, naiv fiatalember lenne, akinek nincs más vágya, csak az igazság. Az eredményt láthatjátok, pedig a beszélgetés időpontjában még nem tudtunk a iPhone-sorsolásról, ám a lóláb végig kilógott. A tótágast állt világot és a baloldal elképesztően vastag bőrét és cinikusságát mutatja, a Szabad Pécs gyomorforgató gesztusa, hiszen a kötelező helyreigazítás alá szerkesztőségi véleményt tettek közzé.
Az, hogy lukra futottak, hogy kegyetlenül benyaltak egy kamusztorit, nem tántorította el őket attól, hogy a helyreigazítást követően ne gyalázkodjanak és saját bűnükkel vádolják meg a jobboldalt. Idézzük most a Szabad Pécs saját mocskának helyreigazítása alá körmölt hőbörgés utolsó mondatait: "a legfontosabb és legelkeserítőbb azonban, hogy a kormánypropagandát lelkesen toló, rengeteg közpénzből működő lapban nekimentek egy 18 éves helyi gimnazista fiúnak, csak azért, mert másképpen vélekedik a világról, mint ők, akik szinte naponta árulják el és járatják le az újságíró szakmát és elveket. És ezt még akkor is ki kellett mondanunk, ha ebben az ügyben és helyreigazításban most kivételesen igazuk volt." Igen, hiába olvassuk el akárhányszor, az értelme ugyanaz lesz. Hibáztak, nem mondtak igazat, ezt nyíltan be kellett vallaniuk, de természetesen a másik fél a hibás, a jobboldal az, aki lejáratja az újságírószakmát, nem ők. Már meg sem lepődünk, ugye?
244
views
4
comments
Bús Balázs: Óbudán pártpolitizálás helyett újra együttműködésre van szükség
Nemrég jelentette be Bús Balázs, hogy ismét elindul Óbuda polgármesteri székéért a Fidesz színeiben, aki a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában beszélt a múltról és az előtte álló feladatokról, valamint a baloldal gyűlöletkampányáról, akik pártpolitikát hoztak a kerületbe, a helyiek pedig nem fontosak számukra. Bús 2006 és 2019 között már vezette a III. kerületet, a hivatalban eltöltött 13 év pedig önmagáért beszél, az óbudaiak pedig most tehetnek igazán különbséget, miután a DK-ba ejtőernyőzött Kiss László bő négy év alatt borzasztó leépülést hozott magával a Gyurcsány-szekta méltó tagjaként. Bús Balázs mindössze 457 szavazattal kapott ki 2019-ben és elmondása szerint ez szoros eredmény arra kötelezi, hogy újra megmérettesse magát Óbudán, ez a döntés pedig több hónapja érlelődött benne. A Fidesz polgármesterjelöltje részletesen mesélt a baloldali gyűlöletpolitikáról, amely megmérgezte a kerületet, arról a gazemberségről, amit kerületvezetés címszóval művelnek Kiss Lászlóék. A Dunába ömlő szennyvíz elhallgatása a kerületiek elől, a piaci bérleti díjak brutális emelése, az igaztalan vádaskodás, a hajléktalanhelyzet és a romló közbiztonság már egyre inkább szembetűnő a sokkal jobb sorsra érdemes Óbudán. Bús Balázs elmondta, hogy olyan polgárok is megállították az utcán, akik elmondásuk szerint 2019-ben nem rá szavaztak, azonban az utóbbi bő négy év alatt keservesen megbánták döntésüket. A ringbe szálló volt polgármester szerint a mostani kerületvezetés a fideszes projekteket vitte csupán tovább, saját ötletük és fejlesztésük nem volt, csupán besározni próbálták a fideszes vezetést. Az önkormányzati választásokra már összeállt Bús Balázs csapata, akik kerületben lakó, Óbudáért tenni akaró emberek, a jellemtelen baloldali szerencselovagok ellen mindenkire szükség lesz! Nézzétek mos is a Mi kérdezünk műsorát!
133
views
1
comment
Se nemzeti minimum, se jóakarat, csak káosz és anarchia – a mostani baloldal már sosem fog megújulni
A Karanténban több igen erős téma is felvetődött, hiszen a múlt héten lezajlott Fővárosi Közgyűlés újabb bohózata és bolsevik módszerei mindig felpiszkálja a béketűrő emberek idegrendszerét. Ahol a pedofil havert mosdató Szikra mozgalom álságosan a pedofília ellen demonstrál kis lapocskákkal, ott a bőr vastagsága világbajnoki szintet ér el. De foglalkoztunk Kiss László álszent sirámaival is, hiszen Óbuda DK-s polgármestere mindenkitől bocsánatkérést követel, ám ő maga semmiért sem vállalja a felelősséget, arra csak legyint egyet. A műsorban a fenti témákon kívül ismét felmerült a kérdés, hogy mikor lesz olyan baloldal Magyarországon, ahol létezik nemzeti minimum, ahol - bár máshogyan gondolkodunk - ahhoz nem fér majd kétség, hogy mindenki a nemzet jobbítását akarja és nem idegen érdekeket kiszolgálni. Nézzétek most is a Karantént, ismét tragikomikus felhangon beszéljük ki az elmúlt hét legfontosabb történéseit.
137
views
Az igazi émelyítő pofátlanság: a pedofil havert elfelejtő bolsevik Szikra aggódik a pedofília miatt
A kommunistáktól sosem várhatunk egyenes és gerinces lépéseket, de néha még mindig meg tudják lepni a normális embereket újabb nyalánkságaikkal. A pofátlanságnak pedig tényleg nincsen határa, hiszen legutóbb az a Jámbor András-féle bolsevik Szikra mozgalom aggódott a pedofilok miatt a Fővárosi Közgyűlésben, és szidta a nemzeti oldalt, akiknek a saját háza táján valóban lett volna söprögetni való. A Karantén a helyszínen hüledezett. Ugyanis a Szikra mozgalmon kívül senki sem felejtette el, hogy a hozzájuk köthető alak laptopján találtak több mint hetvenezer pedofil felvételt, ami abban a lakásban készült, ahol Dobos Krisztinával, Jámbor egyik jobbkezével élt együtt. A pedofil öngyilkos lett, a Szikra pedig aggódó hangnemet vett fel, miközben antifa testvéreik vadásznak magyarokra a saját hazájukban. Mintha a Tanácsköztársaság ideje éledt volna újjá a bolsevik lélekben, de a Karantén az egyre agresszívabbá váló baloldal több remek képviselőjét is megszólaltatta. A mai adásban az álszent Kiss László mellett a különösen hányingergerjesztőre sikerült Kálmán Olga-böffenetet sem hagyhatta ki, végül Orosz Anna ígérte meg a magyaroknak, hogy ha rajtuk múlik majd, akkor MINDENKI szeretetben és békében fog felnőni. Örök élet és ingyen sör ugyanitt kérhető. Nézzétek most is a Karanténvlogot!
181
views
3
comments
Amikor túlcsordult az émelyítő baloldali álszentség, jobbról érkezett a józanító pofon
gyűlésben, jobbról érkezett a józanító pofon
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a gyermekvédelemmel nem sikerül, de a könnyes szemű és rendkívül álságos performanszok most sem fejeződtek be, a Fővárosi Közgyűlésben külön lendületet kapott Karácsony Gergely és baráti köre. A kellemetlen kérdések természetesen mintha el sem hangoztak volna, így a főpolgármester szerint a Lánchíd-botrány és Vig Mórék számlagyára simán kamuügy, ennyivel el is intézte. Wintermantel Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője és Kovács Péter tételesen rámutatott az ellenzék kettős beszédére, de ezek, mintha csak leperegtek volna a baloldali képviselőkről, akiknek nagyobb hányada színielőadást tartott. Ebből a csapatból is kiemelkedett az a DK-s Kiss László, aki óbudai polgármesterként folyamatosan súlyos vádak alá kerül, ám sosem tisztáz semmit, sosem válaszol a kérdésekre, most mégis a felelősségvállalásról és a bocsánatkérésről tartott kiselőadást. Wintermantel Zsolt ezt rendkívül álszentnek nevezte egy olyan párt tagjától, amelynek soraiban elítélt bűnöző ül. Wintermantel mindezt ótvaros politikának nevezete, amikor a bocsánatkérés és az arra való felkérés teljesen őszintétlen. Természetesen nem maradhatott ki Niedermüller Péter sem, aki egyből a Katolikus Egyházat pécézte ki, általánosságban bűnösnek mondva ki őket a pedofil bűncselekmények miatt. A bohózat netovábbja volt az a jelenetsor is, amikor a Jámbor András-féle kommunista Szikra mozgalom tagjai álltak ki a jobboldalt pedofilsimogatónak nevező üzenetekkel, mindezt azt követően, hogy az ő munkatársának, Dobos Krisztinának a lakásán több mint száz pedofil tartalmú videót találtak, ezek a felvételek pedig a munkatárs élettársának laptopjáról kerültek elő. A PestiSrácok.hu stábja most sem járt sikerrel, amikor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert igyekezett megkérdezni arról, hogy miért nem emlékeztek meg február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Nézzétek meg videónkat, megéri!
186
views
3
comments
Gyurcsány kispribékje csúnyán lebukott, de a bizonyíték ellenére tagadott
Ha Gyurcsány zsoldjában állsz, nem elég ugyanazt szó szerint visszaböfögni, tagadni is kell rendületlenül. Rónai Sándor, DK-s EP-képviselő aljas módon vádolta meg pedofíliával az M1 riporterét, provokált, majd belehazudott mindenki szemébe. Csak a szokásos, de a Karanténvlog legénysége többek között erről is részletesen elmondja a véleményét. Felháborító, de nem meglepő, hogy a Gyurcsány-szekta számára nem a gyermekek védelme a fontos - különben megszavazták volna a gyermekvédelmi törvényt - hanem az agyatlan sulykolás, és most már több millió embert pedofiloznak le. Rónai pedig minden határon túlment, amikor az M1 riporterétől azt kérdezte meg agresszív módon, hogy szokott-e kisgyerekek nadrágjában turkálni, majd amikor azt hitte, hogy nem veszi a kamera, folyamatosan lehülyézte a riportert. Szokás szerint ezt letagadta, de ebben igen erősek a DK-s horda kispribékjei, a bolsevik tempóra 1919-ben is büszkék lettek volna Kun Béláék. Gyurcsányék láthatóan megint szintet léptek, bírókat fenyegetnek, vérszomjasan várják a leszámolás pillanatát. Azóta Gyurcsány az évértékelőjén hihetetlen zavaros maszlagot adott elő megint, amiből látjuk, még a 2010 előtti ámokfutásnál is rosszabb várna a nemzetre, ha Sztálin tanítványai ismét lehetőséghez jutnának.
179
views
1
comment